Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Továbbképzési lehetőségek vizsgálata


A munkaügyi tárca által készített friss jelentésből az derül ki, hogy az Európai Unió átlagához képest, ami jelenleg 62 százalék, Magyarországon csak a cégek 36,7 százaléka biztosít képzéseket a dolgozóinak. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által készített elemzéséből kiderül, hogy Magyarországon egyelőre csak 12 százalék a vállalati képzésben évente résztvevő munkavállalók átlagos aránya az összes főállású dolgozóhoz képest. Az Unió átlagában ez az arány 40 százalékos.


Általánosan a nagyobb cégek teszik lehetővé a dolgozóik számára a további képzésben való részvételt. A képzést kínálok aránya az 500-nál több alkalmazottat foglalkoztató nagyobb vállalatok esetében 85 százalék felett van, viszont a 20-nál kevesebb munkavállalóval dolgozó vállalkozásoknál csupán 29 százalék. A 20 és 49 fő közötti vállalkozásoknál a magyar arány 36 százalék, míg az eu-s 67 százalék. A közösségben már a 20 dolgozó alatti cégeknél is 49 százalékos az arány. Magyarországon az európai szabványoknak megfelelő továbbképzési tervekkel sem rendelkezi a cégek többsége. Magyarországon ez az arány átlagosan 26 százalék, míg az eu-s átlag 47 százalék. A magyarországi cégeknek minél előbb ki kell dolgozniuk a megfelelő terveket, hiszen csak így lehet fönntartani a folyamatos fejlődés elvét.