Tegnap, vízkereszt napján zárult a karácsonyi ünnepkör, ám január 6. egyúttal a farsangi időszak kezdete is. Mostantól tehát önfeledten lehet bálozni, mulatozni egészen a böjtig. Ehhez a dátumhoz természetesen sokféle színes szokás kapcsolódik. Ez a nap azonos az ortodox karácsonnyal is, a görögkeleti vallást gyakorlók ilyenkor ünneplik az úr megjelenését, vagyis az epifániát.

 A nyugati egyházaknál a templomokba látogatók ilyenkor nem mentek üres kézzel. Mindenki vitt magával egy üveg vizet, hogy megszenteltesse, ez aztán az ajtók mellé helyezett kis tartókba került. Reggel az e vízbe mártott ujjukkal vetettek keresztet, így indult a nap. Ez általános falusi szokás volt, még a múlt század első felében is rendszeresen gyakorolták .  A szentelt víznek fontos szerepe van a népi vallásosságban és a népi gyógyításban egyaránt. Meghintették vele az állatokat, de gyógyították vele a torokfájást is. Például Zalatárnokon és sok helyen még megelőzésképpen rögtön bele is ittak. A vízkereszt fontos mozzanata volt a háromkirály-járás. Ennek alapja, hogy a lelkész és a mester, vagyis a kántor tanító, természetbeni juttatásként kapta fizetésének egy részét. Bizonyos alkalmak idején ( az évben jó néhány ilyen akadt ), körbejártak a faluban, és mint ajándékot kapták meg járandóságukat.

Az egyik lehetőség vízkeresztkor adódott: a mester által betanított gyerekek házról házra mentek, rigmusokat mondtak, eljátszották a háromkirályokat. Jellemző volt a csillag kiugratása is: a csillagot egy rugószerűen keresztezett fára rögzítették, ezt összehúzták és kiugratták. A játékért kapott ajándékokat, mely termény, gabona, szalonna, karácsonyi disznóölés alkalmával készített étek lehetett, a mester kapta meg. A házszentelés szokása sok helyen ma is él, a házat vagy a szoba sarkait meghintették szentelt vízzel, áldást adtak, és a kapura vagy az ajtó fölé írták Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűjét, két oldalra pedig a dátumot. Ez később megvédte a házat a rontástól, betegségektől. E tevékenységet, melyért szintén ajándék járt, egyházi emberek végezték. Vízkeresztkor, ha például pap érkezett, le kellett ülnie, nehogy elvigye a szerencsét. E napon zabszemeket tettek az abrosz alá, és amikor elment a pap, utána dobták azokat. Aztán kisöpörték a pitvart, és az összegyűjtött szemeket, a termékenység reményében, a jószágnak adták.  A karácsonyi, szilveszteri, újévi szokások tulajdonképpen az elkövetkező évi szerencsét voltak hivatottak biztosítani.