Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Lendvai jött, Józsi megy

 
Lendvai MiklósVisszatért a ZTE FC saját nevelésű futbalistája Lendvai Miklós.A klub célja, hogy minél több zalai kötődésű játékost visszacsábítson. A többszörös válogatott focista, aki több éves külföldi, illetve hazai távollét után tért vissza másféléves szerződést kötött a Zetével. A 30 éves középpályás korábban megfordult a Ferencváros, a belga Charleroi és ciprusi Aris Limassol csapatában, és 23 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott mezét. Az őszi idényt a Győri ETO FC-nél töltötte.  Január 9-én családi okokra hivatkozva közös megegyezéssel bontott szerződést a győri klubbal. A tapasztalata és játéktudása révén nagy segítséget nyújthat majd a fiatalabb játékosok csapatba építésénél is.

 

Józsi György

Az utánpótlás-válogatott középpályása Józsi György , akinek az édesapja is a ZTE kíváló játékosa volt viszont távozik. Még 17 évesen került az első csapathoz Glázer Róbert idején. Úgy érzi kicsit beleszürkült a környezetébe és fejlődése szempontjából mindenképpen  váltania kell. Arról, hogy hova megy még nem kívánt nyilatkozni. Azt tervezi, hogy külföldre igazol. Egy meg nem erősített hír szerint állítólag a ZTE felé kacsingat a győriek egykori csatára Darko Perics is. A zalaegerszegi csapat első felkészülési mérkőzését a Hévíz ellen játssza január 25-én.