Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Ha lenne még egy napom

 

 A zalaegerszegi pénzügyi és számviteli főiskola nappali tagozatán 920 hallgató indult neki a mostani vizsgaidőszaknak. Főiskolai szinten összesen 4858 kolokviumi vizsga van. Ebből az első évfolyamos főiskolai hallgatóknak négy, a másodikasoknak öt, míg a végzős diákoknak átlagban nyolc tantárgyi követelménynek kell megfelelniük. A távoktatásban vizsgázók száma 152. A főiskola 442 hallgatója öt tantárgyból: módszertanból, pénzügyből, közgazdaságtanból, számvitelből, illetve informatikából szigorlatozhat a félév során. Az államvizsgák februárban lesznek, ekkor 227-en tesznek záróvizsgát.

 

 A vizsgaidőszak majd csak január 28-án zárul, és a diákoknak még február elején lesz lehetőségük a javításra. Bár a végzősöknek van a legtöbb vizsgájuk, mégis ők veszik könnyebben az eléjük gördülő akadályokat, hiszen már hozzászoktak a gyűrődéshez, az elvárásokhoz. A bukás fogalma , inkább az elsős hallgatókat érinti nagy arányban. Igazán most fogják fel, miért is ez az ország első számú gazdasági főiskolája és sokan bevallották, hogy későn kezdtek el tanulni, így meg összecsúsznak a vizsgáik, vagy nem tudnak megfelelően felkészülni. Az egyik leggyakoribb mondatrész, amelyet tőlük idézhetnék : „Ha lenne még egy napom…”