1789 és 1810 között Nicolas Appert számtalan kísérletet tett, hogy a különböző ételeket tartósítani tudja. Erre Napóleonnak is szüksége volt a hadseregnél, így támogatta a próbálkozásokat. 1795-ben a francia belügyminisztérium 12 ezer franknyi jutalmat ígért a hadsereg élelmiszer-ellátásának megoldásáért, mivel gyakori volt az éhezés és a skorbut is.1802 őszére Appert Massy-ba költözött, s konzervtermékeit már árusította.1807-ben már nagy mennyiségben vásárolt tőle a hadsereg is, főként a haditengerészet.

1810-ben maga Napóloen adta át a pénzdíjat, s az Emberiség Jótevője címet a feltalálónak, aki könyvet írt művéről "Valamennyi állati és növényi eredetű anyag több éven át való eltartásának művészete" címmel.

Ezt olvashatta Peter Durand angol vállakozó, aki 1810-ben már szabadalmazatta is Angliában az eljárást, s továbbfejlesztve Appert találmányát az üvegdoboz helyett fémdobozt alkalmazott. Két másik angol megvásárolta a jogokat (Bryan Donkin és John Hall) és 1813-ban megnyitották az első konzervgyárukat.

A munka lassan ment, mert egy munkás óránként hat darabot tudott megforrasztani, s egy darab a munkások heti bérének egyharmadába került.

Ekkor még nem volt konzervnyitó, vésővel, kalapáccsal nyitották. Az alapanyag ónozott vaslemez volt.

A vállalkozók minden fontos helyre küldtek mintapéldányt, a királyi családnak, a főbb nemeseknek, a Royal Society tagjainak, az admiralitásnak, s a véleményeiket lapokban publikálták.
Ennek hatására 1818-ban a brit tengerészet 25 ezer dobozzal rendelt a konzervekből.

1841-ben már gyorsabban tudták tartósítani az élelmiszereket a sóoldatokban, s áttértek az acéllemezre.

1866-ban az amerikai J. Osterhoudt feltalálta a konzervnyitót.