Tegnaphoz hetvenöt éve, 1931. február 1-jén született Borisz Nyikolajevics Jelcin, aki 1991-től 1999 végéig az Oroszországi Föderáció első köztársasági elnöke volt.

Pártmunkásként 1968 és 1985 között az SZKP szverdlovszki területi bizottságában osztályvezetőként, titkárként, majd első titkárként tevékenykedett. Mihail Gorbacsovnak aki 1985-ben lett az SZKP KB főtitkára – majd 1990-ben a Szovjetunió első elnöke – jelentős szerepe volt abban, hogy Borisz Jelcin 1985-ben a moszkvai városi pártbizottság első titkára, a Központi Bizottság titkára és a Politikai Bizottság póttagja lett. Két év alatt azonban Jelcin mindezeket a tisztségeket elvesztette, mivel a pártapparátus bírálatában és a reformok sürgetésében túllépte az akkor elfogadott határokat. 1990 júniusában, miután megválasztották az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának (törvényhozásának) elnökévé, végképp szakított a Szovjetunió Kommunista Pártjával.

Jelcin 1991 júniusában közvetlen szavazás eredményeként Oroszország első elnöke lett, augusztusban, amikor konzervatív kommunista erők államcsínyt kíséreltek meg, szembeszállt velük és jelentős szerepet játszott a puccskísérlet meghiúsításában.
Jelcin az oroszországi parlament 1991. október 18-i ülésén ideiglenes jelleggel különleges felhatalmazást kért – és később kapott is –, szinte korlátlan hatalommal való felruházása azonban vegyes fogadtatásra talált, akkor kezdték „Borisz cárnak" titulálni. Novemberben betiltotta Oroszország területén a kommunista párt tevékenységét. December 25-én Gorbacsov, akinek helyzete tarthatatlanná vált, lemondott a Szovjetunió elnökének posztjáról. Másnap – miután már a szovjet köztársaságok egész sora kimondta függetlenségét – a szovjet parlament felsőháza kihirdette a Szovjetunió megszűnését. A Jelcin-kormányzatnak így lehetősége nyílt arra, hogy a szovjet kormány jogköreinek nagy részét átvegye. Jelcin nevéhez fűződik tehát mind az SZKP, mind a Szovjetunió megszűnése – a folytatás azonban ellentmondásosabb volt.

Nyolc éven át, a fájdalmas, nem egyszer drámai válságokkal járó – 1993-ban Jelcin ágyúval lövette szét a vele szembeforduló parlamentet – átalakulás során Oroszország belpolitikai, gazdasági, nemzetiségi problémák tömkelegével küzdött. Az elnök egészségi állapota megromlott, családtagjai korrupciós botrányokba keveredtek. 1996 júliusában elnökként újraválasztották, de dolgozni már alig tudott, a nyilvánosság előtt megjelenni sem volt sokszor ereje. Az oligarchák és maffiák részvételével kibontakozott piacgazdasági fejlődés 1998-ban összeomlásba torkollott, amely újra visszavetette az országot. Mesterien biztosította azonban utódlását: miután több jelölttel kísérletezett, 1999. december 31-én délben, több mint fél évvel hivatali idejének lejárta előtt bejelentette lemondását, és ezzel megnyitotta az utat Vlagyimir Putyin elnökké választásához.