Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Erdélyi delegáció

 

Négy napos látogatást tett egy 15 főből álló marosvásárhelyi küldöttség Zalaegerszegen. Zalaegerszeg és Marosvásárhely már régóta sokkrétű kapcsolatokat ápol egymással. Az erdélyi testvérvárosból önkormányzati, műszaki és oktatási szakemberekből álló delegáció tett látogatást tapasztalatszerzés és információcserélés céljából.

 

 Évek óta hagyomány, hogy rendszeresen meglátogatják egymást a két város képviselői. A marosvásárhelyiek február 2-án este érkeztek a városba, majd 3-án reggel fogadták őket a városházán. A vendégek találkozhattak és megismerkedhettek az egerszegi pogármesteri hivatal osztályaival, működésével. Kölcsönösen tapasztalatot tudtak cserélni, hiszen az erdélyi küldöttség tagjai között önkormányzati képviselő és hivatali dolgozó is volt. A délutáni munkacsarnokban megrendezett baráti futballmérkőzésen az egerszegiek győzedelmeskedtek. A delegáció szombaton ellátogatott Zalakarosra, majd este a Zrínyi Gimnázium alapítványi bálján vehettek részt. A küldöttség tagjai (az elmondásuk szerint) nagyon jól érezték magukat. Szívesen várják a zalaegerszegi látogatókat Marosvásárhelyen, illetve szívesen térnek vissza a városunkba. Remélik, hogy ez a gyümölcsöző kapcsolat mindkét város számára sok segítséget nyújthat a folyamatos fejlődéshez.