Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Védett sírhelyek

 Zalaegerszeg önkormányzata létrehozott egy munkacsoportot, melynek az  a feladata, hogy meghatározza a védelemre érdemes sírhelyek körét. Illetve ki kell dolgozniuk egy erre vonatkozó önkormányzati rendelet koncepcióját.

 

Először 36 sírhelyet és sírjelet javasolt a munkacsoport helyi védelem alá helyezni. Közben megszületett az az önkormányzati rendelet, amely révén a város 8 temetőjében 37 sírhelyet nyilvánított védetté. A most védelem alá került 37 sírhely között található Öveges József  Kossuth-díjas professzor sírja, a város egykori főjegyzője Fülöp József, a korábbi tanácselnök Nátrán János, illetve Botfy Lajos egykori polgármester nyughelye is. A város közgyűlése arról is határozott nem régiben, hogy 2006-ban 300 ezer forintot biztosít a védett síremlékek helyreállítására. Egy korábban elkészített összeállítás szerint legalább száz síremlék szerepel, amelyek vagy jelentős személyek emlékét őrzik, vagy maga az emlékmű esztétikai értékei érdemesek a védelemre. A város vezetésének azonban egyelőre még csak ennyi lehetősége volt a szűkös költségvetés miatt. Később amint erre lehetőség lesz, mindenképp bővíteni fogják a védett sírhelyek körét, ezzel is tiszteletüket kifejezve a város életében egykor meghatározó személyiségek nagysága előtt.