"Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc szolnoki eseményeire emlékező, a félévszázados évfordulóra megjelenő "SZOLNOKI SRÁCOK" munkacímű dokumentumregényhez keresünk "társszerzőket".! Szeretnénk egy feltáró-beszélgetéssel is kiegészíteni az eddigi információinkat, melyre ezúton meghívjuk."

Így szólt  a készülő mű szerzőjének felhívása, melyre jó 15-20-an mentek el a HEMO-ba tegnap délután, azoknak is nagyobb része csak mint érdeklődő. Azért volt ott valódi szemtanu is, vagy féltucat. Tőlük igen érdekes emléktöredékeket, mai szóhasználattal sztorikat hallhattunk. Ráadásul épp jól reprezentálták az akkori eseményekben részt vevők sokféleségét. Ugyanis a diákság, a munkásság és a katonaság szemszögéből egyaránt  fültanui lehettünk 56 szolnoki októberének. A visszamlékezéseket MP3 rekorderrel felvették, értékes hanganyaghoz jutott ezáltal a szerző. Benson Vilmos az akkori gyerekkori emlékeiből és az összegyűjtött információkból  nem annyira dokumentumgyűjteményt, mint inkább hiteles momentumokkal ízesített regényt akar írni.

Egy volt egyetemista elmondta (igen kérem, akkor még volt Szolnokon Közlekedési egyetem), szóval elmondta, hogy diáktársai nagyobb része hazautazott azokban a napokban, de így is minden nap gyűléseztek az egyetemen, a dékán higgadtan intette őket józanságra. Aztán egyik este kimentek a reptéri laktanyához fegyverekért, de hálistennek nem kaptak. Kablay ezredes (azóta nevét-emlékét tér és szobor őrzi Szolnokon) igen diplomatikusan járt el: megtagadta a fegyverek átadását, de katonai teherautókkal hajlandó volt visszavinni a városba az embereket.

Egy akkor szolgálatban lévő tiszt visszaemlékezései szerint éppen leszerelés után voltak, így kevés volt a sorállomány a laktanyában. Élesre töltött fegyverekkel álltak ritkás sorfalat a reptér kerítésénél, szemben a tömeggel az októberi szürkületben. A reptér őrzésére nem is maradt ember. Ekkor a toronyból jelentették, hogy a reptér túldalán is tömeg közeledik. A tisztek körében volt egy kis ijedelem. Aztán kiderült, hogy csak egy marhacsorda vonul el a reptér mellett, nagy volt a megkönnyebülés. Egyébként az októberi forradalom idején a szolnoki harci repülőgépek egyetlen bevetése egy felderítő repülés volt, melynek során szomorúan jelenthették Budapestnek, hogy a szovjet páncélos konvojok nem kifelé, hanem befelé vonulnak az országban.

Egy másik, munkás szemtanu elmesélte, hogyan dobálták meg a főtéren a bevonuló szovjet tankokat kockakővel, s hogy azok válaszképpen leadtak néhány géppuskasorozatot, de csak felfelé, a levegőbe. Ettől azonban a tömeg ijedtében hátrahőkölt és benyomta egy kirakat portálüvegjét, ami súlyosan megsebesített néhányakat. Olyan is előfordult, hogy egy tank (allítólag éppen az, amelyikben Kádár utazott, mert  igen is, itt volt Kádár Szolnokon, néhány napot), szóval egy tank véletlenül halálra gázolt egy asszonyt.

Aztán az is érdekes sztori volt, hogyan hallgattak ki tanuként egy egyetemistát már a megtorlás során arról, hogyan sértegette egyik társa a volt párttitkárt. A mindössze két mondatért az illető öt évet kapott, bár a tanu a tárgyaláson nem emlékezett a szóváltásra, mégsem sokon múlott, hogy őt magát is bent nem tartották.

Sok minden szóba került még a beszélgetés során, többek között az is, hogy a szolnoki 56-os emlékmű a leges legelső, ami 1989 őszén elkészült az országban. Civil kezdeményezésre állíttatott, mintegy civil kurázsiként, az akkori regnálók tehetetlen asszisztálása mellett. Most az 50 éves évfordulóra az akkori állíttatók szerették volna a szobor környékét rendberakatni, ehhez kértek anyagi segítséget a városi önkormányzattól. A közgyűlés annyira belelendült a segíteni akarásba, hogy az egész emlékművet le akarják bontatni, s a helyére egy újat, egy "méltóbbat" állítattni. Ki is írtak soktízmillióért egy szoborpályázatot e célra. Úgy hogy most az akkori állíttatók azért gyűjtenek aláírásokat, nehogy lebontsák  a kopjafa, kockakövek és lánctalpak alkotta, a szolnokiak szívéhez hozzánőtt "méltán méltó" alkotást.