"Flóra és fauna, ormamentikák, hálózatok, spirálok, égitestek, repülők, járművek intenzív színekkel..." - ezzel az ars poeticával kezdődik Urlike Franz festőművész önéletrajza. A németországi Reutlinegenből csereművészként került fél évre Szolnokra, örökké mosolygós arcát csak akkor felhőzi némi szomorúság, ha a 3 hét múlva esedékes visszatérésről beszél.

Bár az interjúra hoztam magammal tolmácsot és elsősorban őhozzá intézem kérdéseimet, Ulrike meg sem várva a német fordítást, aranyos törtséggel próbál magyarul válaszolgatni, miközben tolmács barátom Ulrikéhez hasonló hibaszázalékkal fitogtatja  valamikori német tudását, így azt sem tudom, melyikőjükre figyeljek inkább.

Tübingen, Esslingen és Reutlingen mind Stuttgart közeli városok, életem állomásai - kezdi Ulrike a bemutatkozást. Reutlingeneni vagyok, 1980-88 között Tübingenben végeztem művészettörténeti tanulmányokat, közben festészetet is tanultam. Esslingenben egy Galéria és Múzeum munkatársa lettem, egyik feladatom, a kiállítások szervezése inspirált leginkább abban, hogy 1995-től magam is festegessek. Tulajdonképpen gyerekkorom óta szerettem rajzolni, alkotni, annak idején, három évesen első műveimben emberi alakokat gyúrtam tésztából. Édesanyám is képzőművész.

Hogyan került ide Szolnokra?

Egy éve Reutlingenben vendégeskedett Révi Norbert szolnoki szobrászművész. Én voltam az egyik idegenvezetője, tőle tudtam meg, hogy a testvérvárosi kapcsolatok révén lehetőség van csereművészként Magyarországra jönni. Lelkesen készültem az utazásra, júliustól két hónapot Münchenben magyar nyelvtanfolyamra jártam és szeptemberben fogaltam el a szolnoki művésztelepen az egyik vendégműterem lakást.

Először jár Magyarországon?

1992-ben egy kiállítás kapcsán egy hetet töltöttem el Egerben, Esslingen testvérvárosában, már akkor elhatároztam, hogy ha lehet, hosszabb időre is eljövök. Előbb azonban szétnéztem egy távolabbi földrészen, Dél Amerikában, Mexikóban és Costa Ricában töltöttem hosszabb időt, jól megtanultam spanyolul. De ez a fél év Magyarországon, ez csodálatos volt, kár, hogy vissza kell menni. A magyarok, a szolnokiak rendkívül nyílt és barátságos emberek, rengeteg barátra tettem szert. Soha még ilyen produktív időszakom nem volt. Inspirált az itt eltöltött idő, tele vagyok új művekkel.

Ennek egy része látható most a művésztelepi galériában kiállítva. Rendkívül élénk színkavalkád, határozott vonalak, ívek és betűk, szavak. Szinte egy egész szótár a falon. Akvarellből. Ez az Ön stílusa?

Igen. Mindig is szerettem szavakat rajzolni, korábban németül is. De nem akvarell, hanem gouache, ez az akvarellnél erősebb, teltebb színeket ad. Szeretek a formákkal, vonalakkal játszani, ebben kicsit egyik magyar kedvencem, Vasarely követője vagyok. Felejthetetlen élmény volt a pécsi kirándulás. Találkoztam ott két régebbről ismert magyar művész barátommal és elvittek a Vasarely múzeumba. No és a Csontváry múzeumba is, és ezzel felfedeztem magamnak a csodálatos Csontváryt, most már ő a kedvenc magyar festőm. 

Merre járt még az országban?

Egerben, Budapesten, Szegeden, Debrecenben, aztán egy Mátészalka melletti kis faluban volt az első magyarországi kiállításom, és átruccantunk Nagybányára is. Persze a legtöbb időt Szolnokon töltöttem, az itteni Múzeumban és Galériában ismerkedtem a régi és a mostani szolnoki festők műveivel. Sokat voltam együtt a művésztelepi szomszédokkal, akik sokat segítettek: Fezekas Magdolna és Verebes Gyuri. Gyuri és mások elvittek vásárolni, szaunába,  kocsmákba, sokat kirándultunk gyalog a Holt Tiszán és a Milléren is.

Ha mesélne néhány magyarországi élményt.

Nagyon mulatságos volt számomra egy-két magyar szó megtanulása. A "hihetetlen" szón például mindig jót mulattam, hogy az mennyire vidám szó, mintha csak azt mondanánk: "hi-hi". Másik muris szó a szótáramban a Néplap olvasás közben megtalált "hulladék-forradalom". Aztán jót mulattunk azon is, mikor egy kocsmai poharazgatás közben a "jó" szó fokozását tanították nekem.

Gut, besser, Gösser?

Dehogy is! Jó, jobb, legjobb és ennek fokozása a ...jó  - meséli mosolyogva, a pontok helyén egy nyomdafestéket nem tűrő jelzőt említve. Különleges élmény volt számomra mikor egy igazi disznótoron vehettem részt, nagyon szép ünnep, soha sem hittem volna, hogy egy állatból ennyi kolbász készülhet.  Szóval nagyon jól éreztem magam itt Magyarországon, köszönet érte. Remélem, mind több itteni barátommal fogok még találkozni, akár otthon Reutlingenben és remélem jövök még Magyarországra is.