Két nevezetes emléknap, melyeket nemrégóta "ünnepelünk". Az egyiket éppen tegnap, a másikat jó másfél hónap múlva. Minden évben. Van egy aspektus, mely összecseng a két mementóban. Mindkettő a XX.század szörnyűsége, mindkettőben emberek milliói vesztek oda.

Képviselőink 2000 év elején emlékeztetési lángban égtek. Pokorni Zoltán, fideszes képviselő indítványozta, hogy a budapasti gettó 1945-ös felszabadulásának emlékére február 13-át nevezzük ki a "Holokauszt áldozatai"  emléknapjának. Majd nem sokkal utána Horváth Béla újkisgazda képviselő javasolta április 2-át, a boldoggá avatott győri megyés püspök  vértanuhalálának napját a kommunizmus áldozatainak emléknapjává avatni. Mindkét nevezetes napot a középiskolások számára javasolták megtartani, okulás céljából.

Ha mindkét javaslat elfogadásra került volna akkor, a középsiskolások a téli szünet végét a nácizmus áldozataira emlékezve ünnepelnék, míg a tavaszi szünet kezdetének a kommunizmus áldozatainak jegyében örvendezhetnének minden évben. Nos, a nevezetes emléknapok végül is más napokra lettek kinevezve: február 25-én, Kovács Béla kisgazda képviselő 1947-es elhurcoltatásának évfordulóján tartjuk a kommunista áldozatok, április 16-án, az ország 1944-es első gettója (Munkács) megnyitásának emlékére  pedig a holokauszt áldozatainak emléknapját.

Én akkor is, most is egy kompromisszumot  javasoltam-javasolok. Pontosabban akkor nem javasoltam, hanem vártam volna egy mérsékelt középpárt ilyen irányú kompromisszumos javaslatát, és mivel ez akkor nem született meg, most, néhány év múltán magam melegen javasolom. Nevezetesen azt, hogy a két emléknapot vonjuk össze és új nevén, "a XX. század ordas eszméi minden áldozatának emléknapját" tegyük inkább a lehető legkompromusszumosabb dátumra, február 29-re.

Senki ne gondolja, hogy ezt poénkodából írom. Ellenkezőleg, a legkomolyabban gondolom. Ha e nevezetes emlékezést valóban a szökőnapon, vagyis négyévente csak egyszer tartanánk meg, tartanák meg a középiskolások számára, az garantálná, hogy a diákok (és tanáraik, szüleik) emlékezetesnek és fennköltnek érezzék eme ünnepet, ellentétben a minden évben muszáj-ünnepként megélt kulturprogramok automatizmusával. Gondoljunk csak bele, ami valóban fontos ünnep (esküvő, temetés, ballagás), azt sem ünnepeljük minden évben, csak a kerek évfordulókon, és ettől igazán emlékezetes, ünnepélyes és várva várt pillanat mindannyiunk számára. De olimpiát, parlamenti választást, világkiállítást sem tartunk minden évben. És ettől igazán nagy események ezek.

Ha nem akarjuk, hogy fiataljaink elunják az elcsépelt nagy szavakat, bőven elég lenne, ha középiskolai éveik során csupán egyszer találkoznának, szembesülnének e fájó mementóval. Az ártatlan áldozatok emlékével, a "soha többé meg ne történjen!" üzenetével, a "de jó, hogy ma már nem kell ettől félnünk!" örömével.
Ámen.