Szolnokon vitáktól hangos ma a közélet. Van egy újonnan felépített de nem működő szemétlerakónk, amiből állítólag kispóroltak sok-sok millió forintot, van egy nem épülő jégcsarnokunk. Uniós támogatásról, bankhitelről, szakértői véleményről, ügyészségi vizsgálatról, meghívásos pályázatról szól a fáma. Az ellenzék vezetője és a polgármester a sajtón keresztül azon vitatkozik, szabályos volt-e a tender vagy sem, áron alul adták-e a város telkeit párttársaiknak vagy sem, ki szavazta meg a sokmilliós kárt okozó döntést, s ki nem.

Aztán beülünk a Tisza moziba, megnézzük Szabó István legújabb filmjét, mely a 75 évvel ezelőtti móriczi Magyarországról szól, és elámulunk, oly sok az áthallás. Ott is felépült, s ott sem működik, ott is kispórolták, ott is a benfentesek kapnak lehetőséget zsíros megrendelésre, pályázatba betekintésre. Félelmetesen aktuális. Ahogy a rendező mondja a vetítés utáni fórumon, a miliő tipukusan magyar, közép-európai. Nincs ezen mit csodálkozni, ilyenek vagyunk mi magyarok, sokszáz éve. S aki ebből ki akar törni, óhatatlanul bukásra van ítélve a barátok és ellenfelek praktikái miatt.

Szabó István, a világszerte ünnepelt rendező, mint mondja, rég szeretett volna magyar filmet is csinálni. Most végre Vészits Andrea forgatókönyvíróval megadatott ez neki, filmre vitték a Rokonokat. S bár a rendező szerint ez tipikusan magyar film, amit csak a közép-európaiak érthetnek, (ezt jelképezik a stáblista orosz és cseh nevei), a szolnoki nézők szerint bizony ez világsiker lehet.

A film profi karakterszerepekből áll össze, sokuk neves díjat is érdemelhet. Különösen Eperjes Károly hamis bohémsággal hahotázó bankigazgatója, Tóth Ildikó a bölcsen aggódó, féltve szerető, kisajátító feleség szerepében, Oleg Tabakov ravaszdi, hedonista polgármester figurája, és Pindroch Csaba dzsentri-csinovnyik vagányul-alázattal tüsténtkedő titkári alakítása aspirálhatna az Oscarra. Ezek a szerepek hátukra veszik a filmet, és elvarázsolják a nézőt a világ bármely pontján.

Nem is igazán fontos a panamák, összefonódások logikai értelmezése, a néző ha el is veszíti a csalás fonalát, érzi a levegőben. Felfogja, hogy itt a korrupció lételem, kiirthatatlan, szinte természetes. És amint Szabó István bizonygatja a nézőknek, ennek nincs köze az aktuálpolitikához, ő nem politikus, nem politológus, hanem filmrendező, aki látleletet készít.

Beszélt még a vendég a filmkészítés néhány kulisszatitkáról: a helyszínekről, a díszletekről, a szélgép és egy szemeteslapát jelentőségéről. Nézői kérdésekre rövid értekezést tartott még olyan, az adott film szempontjából szerinte lényegtelen dolgokról, mint a nem létező rendezői változat, a digitalizálás és Magyarország kiegyezéskori történelme.

Igazat kell adnunk a közönségtalálkozón a moderátor szerepét betöltő Valkó Mihály tanár úrnak: ezt a filmet többször is meg kell nézni, s minden egyes alkalommal újabb apró nüanszra leszünk figyelmesek, újabb értéket fedezünk majd fel benne. Igen, ezt a filmet meg  kell nézni. Többször is.