Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Bemutatkozás Kapcsolatok
Itt volt minden, ami esküvő

A szerencsésebbek elsőre jól választanak és a nagy Ő-vel élik át életük egyik legfontosabb és valóban halálukig meghatározó pillanatát. A felejthetetlen esküvőhöz persze valamennyi részletnek tökéletesen harmonizálnia kell. A lehetőségek feltérképezését az évente megjelenő Esküvő katalógus, és a látványos - különlegességeket, újdonságokat is felvonultató - Esküvő Kiállítás és Vásár segíti, amelyet ez év január 14-15-én a pécsi sportcsarnokban immár 6. alkalommal rendezett meg a Fair-Expo Kft.
A kiállításon a leendő menyasszonyok a lábuk újjától a fejük búbjáig - illetve az azt díszítő fejdíszig - minden gyönyörűséget megtalálhattak, de természetesen a vőlegények és örömszülők is válogathattak kedvükre. A kiállított, valamint a modelleken látható ruhakölteményeket, kiegészítőket, a ceremónia első pillanatától a mulatság végéig szükséges helyszíneket, eszközöket, kellékeket és szolgáltatásokat készségesen mutatták be kínálóik. Tőlük informálódva tudtuk meg, hogy többségük a kezdetektől, vagy már évek óta él a rendezvény adta lehetőséggel, mert az itteni találkozásokból kialakult kapcsolatokból egész évben profitálhatnak.
A kiállítás és vásár atyja, Ferenczy Tamás a rendezvény forgatagában elmondta, hogy ez a program közel hozza az esküvői piacon a keresletet és a kínálatot:
- Elsősorban a mikro- és kisvállalkozások, valamint a szállodák, éttermek számára biztosítjuk ezt a lehetőséget. A tőlük származó ötletek és javaslatok alapján bővítettük előző évtől kínálatunkat az Ünnepi és Üzleti Rendezvények és Szakvásárával. Az élet igazolta, hogy jó döntés volt. Reméljük, a tervezett Expo Centrum felépülésével megszűnik a helyhiány, lehetőségük lesz az újabb jelentkezőknek is megmutatni kínálatukat. Így az érdeklődők, a vásárlók még tartalmasabb és színesebb palettából választhatnak, hiszen a cél a jövőben is ugyanaz: a felek találjanak egymásra és mindenki elégedett legyen.
A szervezők a két nap megfelelő hangulatát változatos zenéstáncos programmal is biztosították, így a Hegyiné Tóth Lívia vezette Komlói Szilvási Sportaerobik Egyesület reménységei is szórakoztatták a jelenlévőket.

Ő.Zs.