Bár véget értek az önkormányzati választások, a kedélyek nem nyugodtak meg. Nem pusztán a fővárosban tapasztalható negatív és egyben elszomorító közhangulat, hanem szűkebb pátriánkban is.

Erre utal az a fotó is, amit a mai napon készítettem a város központjában, forgalmas helyen található hirdetőbláról.

Plautus mondása ma is időszerű- sajnos:HOMO HOMINI LUPUS- EMBER EMBERNEK FARKASA.

Távol álljon tőlem, hogy politikai okfejtésekbe bocsátkozzam, mindössze arról van szó, hogy aggodalommal tölt el, hogy akkor, amikor a legnagyobb szükség volna a nemzeti összetartozásra, az identitástudat megerősítésére, teljesen két táborra osztódott a magyar nép.

Magyar támad magyarra, testvér támad testvérre- pusztán politikai hovatartozása miatt.

Hova jut így nemzetünk, ez a csodálatos Magyarország?

Mit szólna Mátyás király, Széchenyi István vagy egy Petőfi Sándor, ha most feltámadna poraiból?

Bal és jobboldali tisztes dolgozó állampolgárok feszülnek egymásnak, s ki tudja meddig képesek elmenni igazukért?

Ahelyett, hogy baráti jobbot nyújtanának egymásnak, közösen keresve a kiutat, elbeszélnek egymás mellett.

Kérdem én: hova jut nemzetünk???

Végül, röviden a fotóról, mert a mérete miatt talán nem egyértelmű a látnivaló.

A Választási hirdetés táblán felül Gyurcsány Ferenc látható, amint a börtönrácson keresztül tekint a semmibe. Alatta a felirat: Nem fog fájni. Fölötte másik szöveg olvasható: Kormányunk a nyomorunk.

Ammennyiben ez volt a pro, kontraként fogható fel az alatta látható- Ács Jánost ábrázoló poszter, amin városunk köztiszteletben álló polgármesterének mindkét szemét "kikaparták".

Egyik tábor sem maradt adósa a másiknak, ami visszautal fenti soraimra.

Ilyenkor vetődik fel bennem Mika Waltari, finn regényíró Szinuhe című művének alapkérdése, a: MIÉRT?

Szűnjenek meg végre az ellenségeskedések, a sárdobálások- mert közös a célunk: egy szebb, jobb és élhetőbb Magyarország, ahol ismét büszkék lehetünk arra, hogy MAGYARok vagyunk... és Plautus egyébként bölcs mondása rémálmainkban sem jön majd elő...