„1945-ig érvényben volt egy törvény, mely szerint adómentességet élvez az, akinek a nevéhez sikeres innováció fűződik. Ma a magyar törvények szerint a szellemi tulajdon ugyanolyan elbírálás alá esik, mint egy gépkocsi vagy egy budai saroktelek.” – Dr. Vedres Andrással Kálmán Zsuzsa beszélgetett.

A magyar tehetségnek és kreativitásnak legendás híre van. Legalábbis hajlamosak vagyunk ezt állítani magunkról. Magyarországon 1895 óta tartják hivatalosan is számon e kreativitás kézzelfogható eredményeit, azaz 110 éve regisztráljuk a magyar szabadalmakat. A feltalálók egyesülete 1945-ig létezett, majd 1989-ben alakult újjá hivatalosan. Főtitkára Dr. Vedres András kandidátus, akit arról faggattunk, a magyar találmányok azt bizonyítják-e, hogy a magyarok valóban rendkívül tehetségesek .

Ön szerint is olyan tehetséges a magyar, mint amennyire ezt terjesztjük magunkról évtizedek óta?

Nagyon tehetségesek vagyunk, de sajnos nem vagyunk tehetségesebbek, mint sokan mások. Minden nemzet azt mondja magáról, hogy „mi jobbak vagyunk”.

Ennek a megítélésére vannak valamilyen viszonyítási számok?

Vannak bizony. A feltalálók vonatkozásában jó mutató az egymillió lakosra eső találmányi bejelentés.

Hányadik helyen áll Magyarország?

A 28. hely körül. Első Japán, ahol egymillió lakosra évente 3 ezer fölötti találmányi bejelentés esik. Japánt követi Dél-Korea, ahol 1800 ugyanez a szám. Nálunk egymillió lakosra 80 bejelentés esik. Ezzel a számmal mi a fejlődő országok élbolyát vezetjük.

Bejelenteni végül is bármit lehet. Nem az a fontos, mi az, ami egy-egy találmányból megvalósul?

De igen, s mi sajnos ebben is rosszul állunk. Mi ugyanis Magyarországon nem a találmányokat, azok megvalósítását, a feltalálókat és tevékenységüket, hanem a tudományt, az invenciót finanszírozzuk. És nem érdekes, mikor és mennyi hasznosítható belőle. Ez olyan luxus, amelyet nem engedhet meg magának senki hosszú távon. Dél-Korea például nem a tudományt, hanem a feltalálókat támogatják. A finnek sem általában invesztálnak a kutatásba, vagyis az innovációt általában nem támogatják, csak akkor, ha megfogható alapja van, ha megvalósítható.

Márpedig Magyarország ebben valamikor elég jól állt. Az ön megítélése szerint hol bicsaklott meg a fejlődés?

Még a nyolcvanas évek közepén is egészen jól álltunk, egymillió lakosra 500 találmányi bejelentés esett. Ezzel kb. az Amerikai Egyesült Államokkal voltunk egy szinten.

Azért egy szinten talán mégsem voltunk.

Hatékonyságban és megvalósulásban nem, de alkotásban, az új gondolatok tárgyiasításában igen. Azon túl pedig mindig is anyagi kérdés volt, hogy mit tudunk kezdeni a hazai szabadalmakkal.

Erről is kérdezném, de előbb még tisztázzuk, hol bicsaklott ki a magyar tehetség – ha kibicsaklott?

1895 óta regisztráljuk Magyarországon a szabadalmakat. Ha ezt megvizsgáljuk, arra a meglepő jelenségre bukkanunk, hogy Magyarországon leginkább Trianon után, a Horthy-korszakban virágzott a feltalálás.

Mi volt ennek az oka?

A feltalálás három összetevő egyidejű megléte mellett virágzik: szükség, érdek, alkotó szenvedély. Úgy megnyomorítottak bennünket, hogy nem maradt más hátra, kénytelenek voltunk a szó szoros értelmében új dolgokat kitalálni. Ezt nagyon is motiválta a rendszer, hiszen kitörési pontokat kellett találni úgy, hogy közben egy sor ipari tevékenységet nem végezhettünk. De mi végeztünk, ha nem is teljesen legálisan. A malomipar például legális volt, s ott komoly fejlesztések, találmányok fűződtek hozzánk. És persze fegyverkeztünk, ugyancsak komoly eredményeket felmutatva.

Ez talán ma mégsem járható út Magyarország számára, ha mégoly jó repülőgépeket gyártottunk is.

Nyilván nem. De a háború után is megmaradt az újító és feltaláló kedv, hiszen egy rom volt az ország, vagyis szükség volt az újra. A megfelelő érdekeltség is megvolt, alkotó szenvedélyben pedig soha nem volt hiány. 1945-ig érvényben volt egy törvény, mely szerint adómentességet élvez az, akinek a nevéhez sikeres innováció fűződik. 1945 után pedig minden rossz emlékű politikai változás, vagyis a diktatúra ellenére Magyarország megőrizte a szellemi termékek terén a polgári jogot: érvényben maradt a szabadalmi szerzői védjegytörvény. Megérte tehát feltalálni, volt érdek, azaz kellő motiváció, szükség is volt az újra, nem vettünk olyan könnyen Nyugatról új technológiákat, magunkra és a nagy testvérre voltunk utalva.

Ma is jól jönnének a hazai találmányok, ki akadályoz bárkit ebben?

Alapjaiban változtak meg a lehetőségek. Ma tulajdonképpen – bár ez így természetesen nincs kimondva – nincs szükség alkotásokra, hiszen komplett technológiákat kapunk, ISO-val (nemzetközi szabványosítás) ellátva. Nincs tehát elég motiváció a hazai újra, marad egyedül az alkotó szenvedély.

Mivel lehetne mégis, ha kell egyáltalán, motiválni a hazai tehetség tárgyiasulását, hogy Önt idézzem?

Gazdasági intézkedésekkel. Megfontolandó lehetne a találmányok hasznosítóinak az adómentesség. Aki egy találmányt hasznosít, az kapjon rá kedvezményt. Ez mindjárt felpezsdítené a találmányokat.

De ha van egy jó találmány, ami új, fontos, érdekes stb., és azt valaki megvalósítja, feltételezhető, hogy ezzel pénzt keres, gazdasági hasznot hajt. Logikusnak tűnik, hogy a piac legyen az egyetlen rendező elv. Ha szükség van az új termékre vagy eljárásra, lesz, aki kifizeti.

Csakhogy mi ehhez sajnos rendkívül kicsik vagyunk. A szabadalmak világában nem léteznek nagyobb térségek, nincs Európai Unió. Nem véletlen, hogy minden ország nemzeti szabályozás alatt akarja tartani a szabadalmi szabályozást. Nem létezik európai uniós innovációs térség, nincsenek európai szabadalmak. Ha nekem van egy találmányom, azt egyenként kell minden országban bejelenteni. Ez a nagyok érdeke. Nekünk pedig ezek megfizethetetlenek. Magyarországon évente 80 ezer szabadalmat jelentenek be. Ebből mi összesen 800-at, mindent egybevetve, míg Kenyában 150 ezer bejelentés van évente, mert nyilván az még olcsóbb. Vagyis ha valaki feltalál valamit, sok esetben kénytelen kivinni valahová, mert nincs elég forrása a legtöbb esetben már a szabadalmaztatásra sem.

A nagy cégek és kutatóintézeteik korában ez az egész nem egy álprobléma? Van még manapság olyan, hogy valaki otthon barkácsol a sufniban, vagy a házi laboratóriumában, s abból lesz az új technológiájú főzőedény?

Ma Magyarországon az összes találmány 75%-a független feltalálóktól származik, s nem intézményektől. Ismerjük az ún. szolgálati feltalálók fogalmát, azoknak azonban a díjazásuk is más, hiszen ők elvben a fizetésükért dolgoznak ki újdonságokat. Az Egyesült Államokban ez az arány éppen fordított.

Az ok nyilván az, hogy az egyre összetettebb világunkban egy magánszemély nem valósíthatja meg mégoly zseniális gondolatát, találmányát mondjuk komoly ipari háttér nélkül.

Így van, a licenceket valakinek meg kell vásárolnia. Erre mondom én azt, hogy lenne nálunk elég ötlet, s ha a licenc-megvalósítók Magyarországon adókedvezményt kapnának, még egyfajta vonzóerőt is jelentenénk más számára, érdekes lehetne idehozni az újdonságokat. Ez munkahelyeket, beruházásokat jelenthetne.

A másik, amin változtatni kellene, az az adótörvény. Ma a magyar törvények szerint a szellemi tulajdon ugyanolyan elbírálás alá esik, mint bármilyen más tulajdon, egy gépkocsi vagy egy budai saroktelek. S ugyanúgy kell adózni utána. Márpedig a tulajdonra fordított kiadásokat nem lehet később az adóbevallásnál érvényesíteni. Mindez nem éppen arra ösztönzi a feltalálókat, hogy találmányokat alkossanak, ráfordítsanak, azt bejelentsék, majd még fizessenek is utána. Nonszensz. S ha valaki végre eladja a licencet, a licenc-díj után a magyar feltaláló ugyanannyit adózik, mint bármilyen munkajövedelem után, azaz 38%-ot. Változtatásra szorul az adótörvény.

Önök, mint civil szervezet, mint a Magyar Feltalálók Egyesülete, mennyire tudnak hatni a törvényhozásra, az adótörvények alakulására, milyen az érdekérvényesítő képességük?

Nem állítom, hogy nem lehetnénk hatékonyabbak. Mi mint civil szervezet segítünk megvalósító partnereket keresni, minősítjük a találmányokat, részt veszünk a licenckereskedelemben. Ami most fontos célunk, hogy szorosabb együttműködést valósítsunk meg a visegrádi országokkal. Nemrég bonyolítottunk le egy nemzetközi pályázatot, melyre környezetvédelmi találmányokkal pályáztak e négy ország feltalálói. Emellett azonban érdekes cél lehetne, ha mi négyen együtt bővítenénk a szabadalmi jogot, és akkor ha európai szabadalom nem is lehetne, de visegrádi esetleg igen. Ezzel máris nagy lépést tehetnénk előre, mert a szabadalmaztatás, a megvalósítás elérhetőbb lenne mind a négy ország feltalálói számára. Már ez is óriási eredmény lehetne.

Kapcsolódó anyagok (Word formátumban):
Dr. Vedres András: A szellemi tulajdon
A világgazdaság és a szellemi tulajdon

Szerző: Dr. Vedres András
Publikálás dátuma: 2005.09.21 15:12