„Ez az önök forradalma, de bizonyos szempontból a miénk is, mindannyiunké, akik ebben a kommunista lágerben éltünk.”

Sok szempontból is jelentős eseménynek lehettek tanúi mindazok, akik jelen voltak november 8.-án a budapesti Román Kulturális Intézet által szervezett rendezvényen, a Dosarele Istoriei ( A Történelem Dossziéi) című lap legújabb számának a bemutatóján. A lap legfrissebb száma teljes terjedelmében az 56-os forradalom eseményeivel foglalkozott, és eddig soha nem publikált dokumentumokat közölt róla.

De nemcsak a még feltáratlan, ritkaságszámba menő dokumentumokról szóló beszámolók tették igazi érdekfeszítő élménnyé az estét, hanem az a közel három órán át tartó oldott légkörű kerekasztal-beszélgetés is, amelyben a román és magyar történészek felszólalásai és kommentárjai zajlottak. A zsúfolásig megtelt teremben egyetemi hallgatók, a téma iránt érdeklődők, volt diplomaták és nemzetközi szakértők jelenlétében folyt az eszmecsere a történelemnek egy olyan eseményéről, amely mindkét nép életében kiemelt jelentőséggel bír, és mindaddig példátlan módon összekovácsolta őket.

Az eseményen jelen voltak a Dosarul Istoriei című lap munkatársai, Mircea Suciu és Silviu Moldovan Bukarestből, Alexandru Ghişa és Virgil Târău Kolozsvárról, Szász Zoltán, az MTA Történettudományi Intézet igazgatója, az 56 - os Intézet munkatársai: Rainer M. Péter, Békés Csaba, Standeisky Éva, Szakolczai Attila, valamint Sorin Antohi, a Közép-Európa Egyetem (CEU) történészprofesszora, aki kapcsolatot teremtett az 56-os Intézet és a Dosarul Istoriei című lap történészei között, és aktívan közreműködött abban, hogy a tanácskozás létrejöhessen.

Amint azt Mircea Suciu történész, a Dosarele Istoriei főszerkesztője felszólalásában elmondta, jövő októberben, az ötvenéves évforduló alkalmából, egy újabb teljes számot szentelnek az 56-os forradalom emlékének. Az a tény pedig, hogy sor kerülhetett egy budapesti bemutatkozásra, különös jelentőséggel bír egy olyan kiadvány munkatársainak számára, amelynek már az induló száma is a magyar forradalom emlékét idézte: „Magyarország, 1956 - a kommunizmus végének a kezdete”. A lap rövid történetének ismertetésekor Mircea Suciutól megtudhattuk, hogy a Dosarele Istoriei az első, és mindmáig egyetlen olyan történelmi jellegű független kiadvány Romániában, amely a nagyközönségnek szól, vagyis a történelem iránt őszinte érdeklődést mutató olvasók igényét elégíti ki. A dokumentumok mellett elemzéseket, kommentárokat, bibliográfiákat, kronológiákat és fotókat is közöl a jelenkori történelem egy-egy kiemelt eseményéről vagy személyiségéről. Minden dokumentum első közlésben jelenik meg a lapban. Önfenntartó, nem fogad el sem állami, sem pedig magánjellegű forrásból származó támogatást, nem közöl reklámokat, hanem kizárólag az eladott példányszámok bevételeiből gazdálkodik. Ez a tény biztosítja a tízezres példányszámban megjelenő országos terjesztésű havilap munkatársai számára azt a szabadságot, hogy náluk nincsenek úgynevezett „tabutémák”. Talán ennek a bátor és szókimondó stílusnak, nem utolsó sorban pedig a szakmailag megalapozott tájékoztatásnak köszönhető, hogy - még a jelenlegi piaci körülmények között is - az indulás óta (1996) töretlen a lap sikere. A főszerkesztő elmondása szerint nagy meglepetésére utazásai során még Görögországban és Oroszországban is látott példányszámokat a lapból.

Mircea Suciu beszéde végére érve az 56-os forradalom eseményének szentelt legutóbbi szám tartalmát ismertette, amelyet azzal a gondolattal zárt, hogy „Ez az önök forradalma, de bizonyos szempontból a miénk is, mindannyiunké, akik ebben a kommunista lágerben éltünk.”

Legvégül pedig méltatta Alexandru Ghişa kolozsvári történésznek a legutóbbi tematikus szám létrejöttében játszott szerepét, aki valóságos katalizátor volt, úgy is, mint történész, és úgy is, mint diplomata.

Alexandru Ghişa – aki korábban diplomataként szolgált Románia magyarországi nagykövetségén – kiváló ismerője a jelenkori közös román-magyar történelemnek. A 20. századi román-magyar diplomáciatörténetről írt disszertációjából könyv készült, amely angol nyelven is megjelent 2003-ban Romania and Hungary at the Beginning of the 20th Century. Establishing Diplomatic Relations (1918-1921) címmel. A magyar nyelvű fordítás egyelőre még várat magára.

A neves kolozsvári történész azzal kezdte a felszólalását, hogy számára revelatív volt Bozóki András Politikai pluralizmus Magyarországon 1987-2002 című könyve, mivel általa értette meg, hogy valójában milyen fontos szerepet is játszottak a rendszerváltás folyamatában a kerekasztal-beszélgetések, és hogyan járultak hozzá ahhoz, hogy a rendszerváltás békés úton mehessen végbe 89-ben Magyarországon, nem pedig véráldozatok árán, mint annak idején 1956-ban, vagy 1989-ben Romániában. Ghişa szerint az 1956 óta eltelt közel fél évszázad túl kevés idő ahhoz, hogy egy történész szemszögéből igazán értékelni lehessen egy adott korszakot, azonban sokan azok közül, akik még a szemtanúi voltak az eseményeknek, vagy pedig maguk is cselekvően részt vettek benne, vallomásaikkal tovább árnyalhatják a képet. Alexandru Ghişának sikerült egy olyan román szemtanúval felvennie a kapcsolatot, aki egyike volt azon 20 román diáknak, akik 56-ban a budapesti egyetemeken tanultak, és aki eddig ismeretlen szemszögből mesélte el az eseményeket. Ghişa elmondása szerint a hajdani egyetemi hallgatónak a visszaemlékezése közel visz bennünket a forradalom hétköznapjaihoz, és rávilágít azokra a csodálatos viszonyokra, amelyek az akkori időkben a románok és magyarok között jöttek létre. A volt román diák vallomásából derült ki az is, hogy valamennyi itt tanuló társával együtt berendelték a Román Nagykövetségre a forradalom kitörésének estéjén, majd helyszűke miatt hazaküldték őket a késő esti órákban. Mivel a lakások a Móricz Zsigmond körtéren voltak, és tömegközlekedés hiányában a Thököly úti követségről az utat gyalogosan kellett megtenniük, ezért a magyar forradalmi eseményeket közvetlen közelről, élőben követhették végig. Az akkor szerzett élmények egy életre meghatározóak voltak valamennyiük számára. A róla szóló visszaemlékezések hitelességét pedig a korabeli dokumentumok, mint például az akkori román nagykövet, Ion Popescu által küldött táviratok is megerősítettek.

Silviu Moldovan történész, aki szintén a Dosarele Istoriei munkatársa, arról a kutatómunkáról számolt be, amelyhez az anyagokat a volt román titkosszolgálatnak, a Securitaténak az 56-eseményekkel kapcsolatos dossziéiban találta. A feltárt dokumentumok tartalmával első ízben most ismerkedhettek meg az olvasók a lap legfrissebb hasábjairól.

Száz Zoltán hozzászólásában kitért arra, hogy még a megjelenés évében, tehát 1996-ban, írt egy kis méltatást a Históriában a Dosarele Istoriei lapról. Egy induló lap méltatása kockázatos feladat, mert nem lehet előre tudni, hogy mivé fejlődik. Ám a lap tartalma, és maguk a szerzők is, nemkülönben a középkorász főszerkesztő garanciát jelentettek számára. Ezt a megelőlegezett bizalmat a lap mindvégig beváltotta, hisz olyan anyagokat lehetett találni már az első számában, amelyekkel sem a magyar, sem pedig a román nyelvű publikációkban nem lehetett addig találkozni. Egy ilyen kiadványnak - tette hozzá Szász Zoltán - egyfelől megvan az az óriási előnye, hogy a szaktörténészek hipotéziseket állíthatnak fel, és olyanokat is le mernek írni benne, amelyeket egy szaklapban nem biztos, hogy megtennének, vagy ha mégis, nem biztos, hogy úgy is fogalmaznának. Másfelől viszont az az előnye, hogy az oldottabb stílus révén sikerül a szerzőknek direktebb kapcsolatot kialakítaniuk az olvasóikkal.

Rainer M. Péter hozzászólásában azt emelte ki, hogy e térség társadalmai nem sokat tudnak egymás történelméről, de az bizonyos, hogy ugyanazokkal álltak szembe: a rájuk oktrojált szovjet típusú rendszerekkel, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Azt viszont tudjuk az 56-os forradalom romániai fogadtatásáról, hogy a román társadalom pontosan érezte, hogy a felkelő magyarok Budapesten ugyanazt a harcot vívják, amit ők is vívnának. Ahogy 1989-ben a romániai rendszerváltás televíziós adását nézve a magyar társadalom is ugyanazt akarta. Fontos - tette hozzá Rainer Péter -, hogy a közös múltnak ezeket az ünnepi, szolidaritással teli pillanatait felidézzük, azért is, hogy kialakulhasson a szomszédok közötti emlékezet közössége, nemkülönben pedig azért, hogy felépíthessünk közösen egy új európai identitást. A közös múlt megbeszélése új utakat nyithat a megemlékezéseknek, amelyek konfliktusokkal terheltek, de amelyeket az új identitás kibékíthet.

Békés Csaba az 56-os forradalom nemzetközi vonatkozásairól beszélt, párhuzamot vont annak lengyelországi és romániai vonatkozásai között, és rámutatott a két országbeli események közötti hasonlóságokra és különbségekre. Felhívta a figyelmet a CEU Press gondozásában megjelent angol nyelvű, 56-ról szóló könyvre is, míg Standeisky Éva javaslatot tett a két intézmény közötti jövőbeli együttműködésre, például a képarchívumok anyagainak a kölcsönös cseréjére. Az 56-os intézmény részéről a felszólalók sorát Szakolczai Attila zárta, aki azt hangsúlyozta, hogy a magyar forradalom romániai vonatkozásai jóval túlmutattak egy egyszerű szimpátia-megnyilvánuláson, hisz Romániában sokan nemcsak szabadságukat, hanem életüket is vesztették miatta. Azok között pedig, akik a megtorlások áldozatául estek, egyenlő arányban voltak magyarok, románok és németek. Míg Lengyelországban semmilyen retorzió nem érte a magyar forradalom iránt szolidaritást vállalókat, addig Romániában példátlan szigorral jártak el mindazok ellen, akikkel szemben a legcsekélyebb gyanú is felmerült, és a még a magyarországi forradalom leverése előtt végrehajtották az ítéletet velük szemben. Szakolczai kiemelte a szegedi és a temesvári diákok közötti szoros együttműködést, és annak a ténynek a fontosságát, hogy a magyarországi forradalmárok rádión keresztül folyamatosan tájékoztatták a szomszédos országok népeit román, szlovák és orosz nyelven is.

Beszámolóm elején kitértem néhány olyan tényezőre, amely kiemelt jelentőségűvé tette a november 8.-i találkozót. A vitaest legnagyobb hozadékát mégis abban látom, hogy a felvilágosult elmék - ahogyan az Intézet házigazdája többször is utalt a kerekasztal meghívottjaira - a szó jó értelmében kiléptek a hagyományos történészi szerepkörükből, és felvillantották annak a lehetőségét, hogy nemcsak szakszerű krónikásai és utólagos értékelői lehetnek a történelemnek, hanem a történelem felelős feldolgozásához való viszonyulásukkal maguk is történelmet írhatnak.

Az egymás munkája iránti megbecsülés és őszinte érdeklődés, amely a november 8-i vitaesten részt vevő történészek részéről megmutatkozott, minden bizonnyal példaértékűvé válhat, és új távlatokat nyithat mindkét fél részére a múlt feldolgozásának történetében, ahol végre a közös pontoknak a megtalálására tevődik a hangsúly. Ez lehet az a kiindulópont, amelyről el lehet majd indulni, hogy a későbbiekben kialakuljon egy közös alap a történelem kényesebb, gyakran ellentmondásokkal terhelt fejezeteinek a szakszerű megvitatására, és egy oly régen hiányzó őszinte párbeszéd kialakítására.

Szerző: Blénesi Éva
Publikálás dátuma: 2005.11.16 12:19