A magyarság beteges egységvágya történelmi örökség, melyet a múlt század nacionalizmusa csak felnagyított a köztudatban.

A Fidesz kormányra kerülése óta a magyar politika kettészakadt. Amennyire ez a tény gyorsan tudatosult, annyira nem keresték ennek a tényleges társadalmi okát. A tényt a főszerepet játszó két párt politikusai által létrehozott torzulásnak minősítették. Torzulásnak azért, mert a magyar társadalmi tudat még nem szabadult meg a beteges egységvágytól. Nemcsak a politikai elit, amelytől ez természetes, hiszen érdeke, hanem a közvélemény nagy többsége is abban a tudatban él, hogy az egységben az erő, hogy azért nem vittük többre, mert nem voltunk egységesek.

A magyarság beteges egységvágya történelmi örökség, melyet a múlt század nacionalizmusa csak felnagyított a köztudatban. Itt messzire vezetne annak kibontása, milyen történelmi gyökerekből táplálkozik a nagy egységvágyunk. Csak néhányra utalok.

• Minden sztyeppe-társadalomban az atomizált gazdaságot csak a nagyfokú centralizáció tudta összetartani. A pusztai népek csak akkor voltak nagyok, ha egy-egy zseniális szervező ideig- óráig uralma alá tudta törni őket.
• A honfoglaló magyarság a központosítás vágyát nemcsak magával hozta, hanem ennek köszönhette, hogy maradandó államot tudott teremteni és fenntartani. Az állam lakosságának alig huszadát tevő magyar nemesség végig soknemzetiségű államot működtetett, azt kellett egyben tartania.
• Mohács óta a részleges függetlenségét csak egységesen tudta védeni, illetve az állam szabadságát csak így védhette. Köztudott, hogy minden elnyomott nép egységes.
• A 19. század közepe után a feudális rendek felismerték, hogy a hatalmuk csak a nemzeti egység zászlaja alatt védhető. Sikerült a magyar közvéleményt meggyőzni arról, hogy múltunk és jelenünk minden baja a széthúzásból fakadt.

Ezért aztán a mai magyar politika kétpólusú megjelenését nemcsak az ebben hátrányosan érintett politikai elit, hanem a közvélemény is tragédiaként éli meg. Pedig nem történt más, mint hogy a politikai erőviszonyok igazodtak a magyar társadalom tagoltságához.

Ma a magyar társadalom kilencven százaléka vagy jobboldali, azaz mérsékelt konzervatív, vagy baloldali, azaz nivelláltabb jövedelemelosztásra vágyó. Mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal, mind a liberális erők marginálisak. Ezt a politikai tagolódást nem a Fidesz indította el, hanem a tényleges erőviszonyokhoz másoknál gyorsabban igazodott a közvélemény elvárásaihoz.

Hogyan néz ki a magyar társadalmi tudat struktúrája?

Nemzeti és konzervatív

A magyar társadalom óriási többsége mindig nemzeti és konzervatív volt. Mohács óta a nemzeti elkötelezettség szolgált függetlenségi törekvéseink egyetlen erőforrásául. Azóta a nyugat-európai társadalmak gazdasági fellendülése Európa keleti felén felértékelte a piacra termelő mezőgazdaságot, a földbirtokos réteg gazdasági és politikai hatalmát. Ennek köszönhetően megerősödött a konzervativizmus. A két háború között a nemzeti konzervativizmus a félfeudális viszonyok megtartásának nélkülözhetetlen eszköze lett. A második világháborút követő szovjet megszállás évtizedei alatt pedig ugyan a felszín alá szorulva, de friss erőt kapott a nálunk elmaradottabb hatalom megszállása alatt.

Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy 1956-ban a forradalomban egy hét után elszabadultak a nemzeti konzervatív erők, vagy hogy a rendszerváltás után az első és a harmadik választáson a nemzeti konzervatív erőket tömörítő MDF, majd az ilyenné gyorsan átvedlő Fidesz győzött, és ma is övé a fél ország.

Nem Orbán Viktor formálta át a Fideszt nemzeti konzervatívvá, ő csak felismerte a tényleges erőviszonyokat, és azokhoz igazította a Fideszt. Ezért hibás felfogás, hogy Orbán Viktor veszélyes, mert a magyar társadalom, sokunk számára túlzottan, nemzeti és konzervatív.

Baloldali

Maga a baloldaliság fogalma sem tisztázott. Én baloldalinak a nagyobb társadalmi egyenlőség híveit tartom, akik a liberálisokkal szemben a társadalmi egyenlőség alatt nem annyira a jogi és politikai, mint inkább a gazdasági egyenlőséget értik.

A magyar társadalomban korábban soha nem volt széles társadalmi támogatása a baloldaliságnak. Ez természetes, hiszen mindig szegények voltunk a polgárságban. Amíg a nyugat-európai feudális társadalmakban legalább ötször annyi polgár élt, mint nemes, nálunk éppen fordított volt az arány. Ráadásul a nagyon kevés polgár között is csak elvétve akadt magyar etnikumhoz tartozó. Ebből fakadóan a magyar köztudat a polgárban mindig a nemzeti érdeket alulértékelő idegent látta.

A magyar történelemben a baloldal csak a két háború elvesztése utáni összeomlásban jelent meg, de e két esetben is hamar kiderült, hogy nincs kellő társadalmi támogatása.

	Az első világháborút követően a polgári baloldal előbb átzuhant a szélsőbal diktatúrájába, míg végül - társadalmi hátteret nem találva - az is megbukott, és végül a háború előttinél is nacionalistább és konzervatívabb erők kerültek hatalomra.
	A második világháború után ismét kiderült, hogy a baloldalnak nincs kellő társadalmi háttere, csak a Szovjetunió durva nyomásának köszönhetően került hatalomra. Annak ellenére, hogy a 70-es éveken a Kádár-rendszert mind a magyar közvélemény nagy többsége, mind a Nyugat elismeréssel fogadta, a rendszerváltás után az első szabad választáson a mérsékelt baloldal is megbukott. Rövidesen kiderült, és máig érvényes, hogy a szocialista évtizedek mégsem múltak el nyom nélkül. Egyrészt a magyar nacionalizmus korábbi tényleges támogatottsága erősen meggyengült, másrészt a jövedelmek nivelláltabb elosztása megkerülhetetlen társadalmi igénnyé vált
	A magyar nacionalizmus szélsőjobb formája nem érte el a parlamenti küszöböt, sőt hangossága ellenérzést szült. Ma még szavazókat lehet szerezni a mérsékeltebb revizionista szólamokkal, de amint tettekre kerülne a sor, kiderül a teljes passzivitás. A baloldal erejét a fokozott esélyegyenlőség igénye adja. A szocialista évtizedek olyan mértékben megerősítették a nagyobb társadalmi egyenlőség igényét, hogy ez elől nemcsak a konzervatív, de a sokkal gyengébb liberális erők sem tudnak kitérni. Amennyire a baloldal társadalmi támogatottsága eddig elsősorban a szocialista múltból táplálkozott, a jövőjét a kisvállalkozói szellem ereje fogja jelenteni. A magyar társadalomtudósok sem ismerték fel annak jelentőségét, hogy jó huszonöt éve elindult a vállalkozó szellem példátlan mértékű terjeszkedése. Erről itt csak röviden: A Kádár-rendszer a szabadidős vállalkozások számára olyan széles társadalmi bázist biztosított, amire államalkotó nép esetében nem ismerünk példát.   A magyar családok 80 százalékában háztáji, fusizás, vállalati munkaközösségek, saját rezsis építkezések, stb. formájában jelen volt a vállalkozás. Ezek ugyan legfeljebb a vállalkozások óvodáinak számítottak, de arra jók voltak, hogy kiderüljön, ki és mire alkalmas. A rendszerváltás túlzó liberalizmusa másfélmillió munkavállalót bocsátott el. Ezek többsége kényszer-vállalkozásokba menekült. Még ma is legalább kétszer annyi kisvállalkozás működik az országban, mint amennyire szükség volna. Amíg a fejlett nyugati társadalmakban a családok ötödében van jelen a vállalkozás, nálunk a kétötödében. Ez azt jelenti, hogy az életerős közép- és nagyvállalkozók szekciójának kétszeres a bázisa. Márpedig a világ két legnagyobb és leggazdagabb diaszpórája, a kínai és a zsidó, példátlan gazdasági sikerét annak köszönhette, hogy többségüket vállalkozásra kényszerítették a befogadó nemzetek. E két diaszpóra egyik generációról a másikra megtöbbszörözte a jövedelmét. A nemzetközi nagyvállalatokat semmi sem vonzza jobban, mint a sűrű és hatékony beszállítói hálózat. Ugyanakkor az életképes kis- és középvállalkozások jelentik az egyetlen erőt a hatalmukkal visszaélő vállalatóriásokkal szemben.

Liberális

A fejlett világ tapasztalatai egyértelműen azt bizonyítják, hogy a liberális pártok szellemi és gazdasági erejükhöz viszonyítva nagyon gyenge szavazóbázissal rendelkeznek. Erejük a parlamenti képviselet küszöbe körül mozog.

A magyar liberalizmust mindeddig két tényező jellemezte.

• Egyrészt gyengék voltak, mert gyenge volt a társadalmi bázisukat jelentő polgárság.
• Másrészt céljaikkal, módszereikkel mindig messzebb mentek, több és gyorsabb liberalizálást akartak, mint amennyit a magyar társadalom megemészteni képes.

Összefoglalva: A magyar politikai élet polarizációja nem a pártok, illetve nem azok vezetőinek a műve, hanem a magyar társadalom kialakulatlanságának tükörképe. A politikusok türelmetlensége kamaszkori jelenség a politikában, amit ki kell nőni.

Nem egységre, hanem megértésre volna szükség.

A szerző közgazdász.
http://www.kopatsy.hu/

Szerző: Kopátsy Sándor
Publikálás dátuma: 2005.05.11 11:26