Mit ér az a sajtószabadság, mely lényegében saját meggyőződésünk vagy meggyőződés-nélküliségünk harsogó önigazolása, és reflexszerű, sőt dühödt kiközösítéssé válik, mihelyt másfajta szabadsággal találkozik? - A sajtószabadság jelszaváról és a globális cenzúráról, néhány karikatúra kapcsán.

A szó eredeti és egyetlen konzekvens értelmében antiszemitizmus az arabellenesség is, tekintve, hogy az arabok is szemiták, így a most dúló nyíltan mohamedán- és arabellenes médiakampány lényegében antiszemita. Ez nem valami szójáték, mert maga a jelenség is az antiszemitizmus sémáját követi. Épp elég régóta és elég sokszor használták már pontatlanul az antiszemita jelzőt, ideje helyesen alkalmazni és megkülönböztetni az antijudaizmustól, illetve zsidóellenességtől. Ez a javaslat (a bírált média-megnyilvánulásokkal ellentétben) nem valami olcsó zsurnalizmus manipulatív fordulata, hanem az antiszemitizmus kifejezés egyetlen logikus alkalmazása. Egyben közérdekű kísérlet arra, hogy a helyére kerüljön végre egy olyan fogalom, melynek helytelen meghatározása eleve melegágyává válhatott a témával kapcsolatban amúgy is túltengő durva félreértéseknek.

Ha közelebbről megnézzük az arabok stigmatizálását a globálnyugati médiában véres kardként körülhordozott karikatúrákon, melyek Mohamedet terroristaként ábrázolják, egészen minimális korrektséggel is el kell ismernünk, hogy ez tipikusan antiszemita sémát követő megbélyegzés-kampány és pontról pontra megfeleltethető annak, mikor mondjuk Mózesre gyanúsan emlékeztető alakokat világ-összeesküvőként vagy népvérszívó bankárdémonként ábrázoltak antiszemita lapok hasonlóan primitív karikatúrái. A nyugati és honi sajtóban ma propagált terror-mohamedezés faji és vallási diszkriminációt ötvöző sémája pontosan ugyanaz. Mert ugye a terroristává degradált Mohamedben arab "ellenségünket" kéne felismernünk, ahogyan az uzsorás világ-összeesküvővé hamisított Mózesben a zsidót. Persze minden formájában taszítóan reduktív és hazug ez az egész antiszemita sematizmus, de lássuk már be, hogy a kétfajta antiszemitizmus között legfeljebb annyi különbséget lehet kimutatni, hogy a sematikusan megbélyegző arabellenesség a mai nyugati médiában teljesen szalonképesnek, sőt kötelezőnek minősül. Pontosan úgy, ahogyan a vészkorszak idején az antiszemitizmus is úgyszólván kötelező volt a tengelyhatalmak sajtójában. Tényszerű bizonyítást nyert tehát, hogy a jelenlegi karikatúra-kampány antiszemita, nemcsak a szó eredeti és konzekvens értelmében, hanem a történetileg ismert antiszemita jelenségek sémái alapján is. Valójában ez az arabellenes médiakampány a zsidóság számára egyáltalán nem kedvező, mert a bűnbak - jól tudjuk - máról holnapra változhat.

Hallgattassék meg a másik fél?

Ahhoz, hogy a sajtószabadságot kórusban számon kérjük a muzulmán országokon, legfeljebb akkor kéne bátorság, ha ott élnénk. Engedtessék meg, hogy ezúttal valóban éljünk a mostanában gyanúsan sokat emlegetett sajtószabadsággal, és elgondolkozzunk azon, hogyan is állunk ezzel mi, ahelyett hogy "mások szemében keresnénk a szálkákat" és mások problémáiról beszélnénk sajátunk helyett.

Mint a mellékelt ábra mutatja, immár nemcsak a tömegtájékoztatás és a népszerűbb lapok zsurnalizmusa állt a legközönségesebb bulvár szolgálatába, hanem a sajtószabadság ügyét is sikerült teljesen bulvárszintre alacsonyítani - öncélúan provokatív és népszerűséghajhász karikatúrák szintjére alázni a magát mértékadónak tartó sajtóban. Vagy komolyan vehetjük akár egy pillanatra is, hogy az iszlám cenzúra fenyegeti a leginkább annak a tömegsajtónak a szabadságát, melyben ma sehol sem jelenik meg például a globális madárhisztériát vagy a neokolonialista háborúkat érdemben bíráló és hátterüket oknyomozó vizsgálatban feltáró írás? Még az EU mély válsága és a világhatalom szerkezetének drámai átalakulása is jobbára tabunak számít. Ugyan már! Ezt a sajtót az iszlám éppen általa falra festett mumusánál sokkal inkább fenyegeti saját elbulvárosodása, közönségessége, proaktív öncenzúrája, szellemi igénytelensége és felelőtlensége. Nem beszélve arról, hogy miként állítja "globális" érdekeinek szolgálatába a totális marketing a tulajdonát képező médiát. Tanulságos példa minderre a dán karikatúrából felfújt globális médialufi, mely mindkét tábor számára sajnálatos alkalmat ad, hogy előítéleteiket puffogtatva nyilvánosan demonstrálják: mennyire nem értik és nem is akarják megérteni egymást. Mindkét részről olcsó hadipropaganda az egész. Vajon van-e durvább visszaélés a sajtószabadsággal, mint mikor a hadipropaganda szolgálatába állítják? Ne tegyünk már úgy, mintha nem tudnánk, hogy a két fél között több fronton is háború folyik...

A nyugati sajtó már-már szellemi fogyatékosságról tanúskodó igénytelenségét mutatja, hogy nem veszik észre, a muzulmán világ alkalmasint éppen azon a diszkriminatív előítéletükön háborodott fel ennyire, hogy őket és magát Mohamedet is globálisan terroristaként kezelik - az inkriminált dán karikatúrákban éppúgy, mint általában. E tekintetben "szégyenszemre" az arab világ reagált demokratikusan, és okkal hivatkozhatnak a szabadságjogokra a nyugati sajtóval szemben, ami persze nem igazolja az erőszak alkalmazását. Viszont az arabo-antiszemita megbélyegzés is szabadságellenes erőszak.

Ereje teljében még a nyugati civilizáció is tisztában volt a szakralitás közösségformáló, illetve közösségmegtartó erejével, és nagyon is tiszteletben tartotta keresztény kultúrájának alapítóját, sőt - az iszlámnál sokkal "fundamentalistább" módon - egyenesen istenként tisztelte. De hol van az már! Hiszen ez a civilizáció mára láthatóan még a múlt században "szent és sérthetetlen" értékként tisztelt laicizált alapelveiről is megfeledkezett - például a "hallgattassék meg a másik fél" igazságossági alapelvéről. A mai karikatúrahisztériában éppúgy, mint az iszlámot érintő egész profán boszorkányüldözésben. Pedig a másik fél meghallgatása a sajtó hitelessége szempontjából - különösen világnézeti vita esetén - perdöntő.

Akárhogy csűrik-csavarják, a Mohamed-karikatúrák több mint egymilliárd muszlim ember méltóságát és személyiségi jogait sértették, fölösleges és ostoba módon – igazán nincs miért büszkének lenni rá. Hiába hivatkoznak oly bőszen a szabadságra, akik a mai bulvárinkvizíció közepette elfelejtik az alapelvet, hogy minden egyén vagy közösség szabadsága addig terjed, amíg nem sérti a másikét. Vagy ez csak a hasonszőrű globálnyugativá "fehérített" és laicizált tömegekre vonatkozna, és a muzulmánokra vagy más, vallásukat és kultúrájukat még tisztelő fundamentalista-gyanús egyénekre nem? Ejnye. Akkor vajon mit ér az a sajtószabadság, mely lényegében saját meggyőződésünk vagy meggyőződés-nélküliségünk harsogó önigazolása, és reflexszerű, sőt dühödt kiközösítéssé válik, mihelyt másfajta szabadsággal találkozik? Hát ezt bizony senki sem emlegeti a mai sajtóvitában. Nem meglepő, mikor a mára lényegében egypólusúvá vált BBCNN globális információmarketingje határozza meg azt, hogy mit kell sajtószabadságnak tartanunk, és mit nem. Ennek "globalizációját" pedig végső soron az angloamerikai érdekek diktálják, ahogyan a ma obligát arabellenességet is. Nem új jelenség, mert a történelem nagy antiszemita kampányai mindig valamilyen birodalmi politika céljait szolgálták. Jó tudni, ki mit támogat. A független globálnyugati média minden jel szerint ezt.

A demokratikus cenzúra

Azt mondhatná most valaki, hogy jó, de az interneten legalább mindenki megtalálhat mindenfajta információt vagy a nézeteinek megfelelő, akár szélsőséges fórumot is, ami mégiscsak minden korábbinál nagyobb sajtószabadság. Ez illúzió. Az internet először is nem sajtó. Nemcsak nevében nem, mivel már a sajtó kifejezés is a nyomtatás nyilvánosságára, annak realitására és felelősségére utal, mely még a nem nyomtatott hagyományos médiumokra is kiterjed. Viszont az információval együtt a médiumot (a szerzőt, olvasóit és magát a kommunikációs helyzetet) totálisan virtualizáló internet lényegében más. Továbbá az internet nemcsak sajtóként és nyilvánosságként totálisan virtuális (illetve nem valóságos), hanem szabadság-megvalósítóként is. Legyen elég arra utalni, hogy a hatalomnak még lehallgatnia sem kell, mert eleve közvetlenül hozzáfér, kedvére szűrheti és ellenőrizheti az interneten közvetített üzeneteket és információkat. Fel sem kell bontani a leveleket, mert az email nyílt levél, s ezzel úgyszólván semmivé lett a levéltitok. Ez is a szabadság vívmánya volna, vagy inkább a szabadság totális illúzióját sikerült kivívni az internettel? Előszeretettel feledkeznünk meg erről, amikor egész levelezésünket emailen bonyolítjuk. Mert végső soron kinek a hálója a világháló? Kinek a kezében van a felette való ellenőrzés? Big Brother is scanning you. Szóval biztonságban van a szabadságunk. Ha más nem is, a Nagy Testvér biztosan látja hálóján fennakadó üzeneteinket... Persze minden hálón vannak lukak.

Legalább ilyen fontos probléma azonban a kommunikáció általános szellemi szintjének lezüllése, melyben a sajtó elbuvárosodásával együtt az internet is kulcsszerepet játszik. Ez a két globális igénytelenséggyár egymással versengve termeli és szállítja nekünk házhoz, szemhez, fülhöz és szájhoz igénytelenségdömpingje tömegtermékeit és a hozzájuk illő marketinget. Persze a neten hömpölygő, zömmel ostoba, közönséges és fals "információk" szennyes árjából ki lehet halászni gyöngyszemeket, mégis valahogy eleve megbélyegzi, hogy a megbízhatatlan vélemények és infók tengerében találtuk. Életfeltételeink és világunk globális beszennyezésének stratégiai része a lehetséges kommunikációs csatornák totális szennyezettsége és kiszolgáltatása a kommunikáció fölött önkényesen uralkodó totális marketing diktatúrájának, melyben kvázi a multik mondják és mutatják meg, milyen a világ. Virtuális diktatúra - jobban működik, mint az "igazi". Nyilván azért kell mindenfajta nyilvánosságot a tömegmarketing szolgálatába állítani, és az emberek tudatát a lehető legalacsonyabb szintre konfigurálni, mert csakis a szellemileg igénytelenné tett tömegnek lehet könnyen eladni az igénytelen tömegtermékeket és szánalmasan színvonaltalan marketing-kommunikációjukat. Inkább erről kellene beszélni a médiában a muszlim mumussal szembeni alibi sajtószabadság-promóciós kampány helyett, mely - nem mellesleg - leginkább a "szabad sajtóban" agyonhallgatott neokolonialista háborúk érdekeit szolgáló primitív propaganda. Pardon, szép új világnyelven terror elleni harcot kellett volna mondanom, hogy a cenzúramentesnek önreklámozott médiában megjelenhessen. Már ha átmegy a demokratikus cenzúrán, melynek leginkább három fajtáját tapasztaljuk: a gazdasági, avagy közvetlen marketingcenzúrát (pl. tulajdonosi érdekek a médiában), a politikait (nemzetállami vagy globális hatalmi érdekek érvényesüléseként - túl azon, hogy az állam is médiatulajdonos), és az általános igénytelenség kulturális cenzúráját se felejtsük el, valamint ezek összefonódását a totális marketing által diktált globális cenzúrában.

Apropó cenzúra: minden rendszer saját stratégiai érdekei szerinti cenzúrát gyakorol, így a nyugati médiában például illik bírálni az iszlám fundamentalizmust, de úgyszólván lehetetlen szóba hozni a Nyugat ellenük folytatott neokolonista háborúinak valódi okait, vagy akár e fura keresztes háborúk puszta tényét is. Az arab országokban viszont illik a Nyugat neokolonializmusát szidalmazni, de nem lehet saját rendszerük tabuit leleplezni. Vagyis mindkét rendszer lényegében saját vélt stratégiai érdekeit érvényesíti sajtócenzúrájában, legfeljebb a nyugati szereti egyedül szabadnak reklámozni magát, ami, ha szabadabbá nem is, de minden más cenzúránál megtévesztőbbé és arrogánsabbá teszi a nyugati típusú médiacenzúrát. Ha valaki kételkedik ebben, nyugodtan próbálja ki! Írjon leleplező cikket, tanulmányt, oknyomozó riportot az említett globális tabukról és próbálja meg megjelentetni a globalizált médiában! Sok szerencsét...

A lélektan cenzúrának nevezi azt az emberi tudatra jellemző mechanizmust, hogy bizonyos dolgokról nem akarunk tudni, tabuként kezeljük, illetve elfojtjuk, ezáltal az egyéni vagy kollektív tudatból a tudattalanba száműzzük. Ez a cenzúra a tudat normális működéséhez tartozik, és inkább az a gátlástalanság tekinthető patologikusnak, ha az egyén vagy egy közösség rögeszmésen leplezi, titkolja és elfojtja tudatcenzúráját, még ennek tényét is megcenzúrázva. Mivel minden rendszerben működik valamilyen cenzúra, így nem ez a legnagyobb probléma, hanem ha úgy tesznek, mintha nem lenne, és ezáltal minden lehető társadalmi ellenőrzés alól kivonják a cenzúra működését. Ez a fő veszélye a nyugati szabadságmarketingnek is.

Éljen a Titanic: egy civilizáció hanyatlása

Hanyatlása végső stádiumában minden civilizációra jellemző, hogy benne látszólag "minden" lehetségessé válik, illetve inkább mindaz, ami elsősorban virtuálisan valóságos bizonysága vélt szabadságának és szabadosságának. Ugyanakkor totálisan elvész benne a szavak, sőt a tettek felelőssége, értelme és súlya ugyanúgy, mint alapítóinak és alapelveinek tiszteletben tartása és eleven emlékezete. Így persze a szatíra is öncélúvá, üressé, humortalanná és ízetlenné válik, aminek iskolapéldái az ominózus dán Mohamed-karikatúrák, melyekről felekezeti hovatartozástól függetlenül nyugodtan megállapíthatjuk, hogy olcsó poénok, és még csak nem is viccesek. Kérdés, hogyan lehetne igazán szellemes az, ami közönséges.

Valójában önmaga karikatúráját mutatja be most a nyugati sajtó, így e civilizáció egyértelmű válságtüneteit ismerhetjük fel a nyugati sajtószabadság önreklámozásában. A figyelmesebb szemlélő számára az egész ügyből sokkal inkább a nyugati civilizáció gúnyrajza és önmagáról szóló önkéntelen szatírája rajzolódik ki, mintsem valamiféle idegen integrizmus torzképe.

Aligha tehetünk mást - mindezek ellenére bíznunk kell abban, hogy vannak még emberek, akik nem érik be a vallásosság és a vallástalanság fundamentalizmusainak fals alternatíváival, akik a globális marketing személytelenség-kultuszát éppúgy elutasítják, mint a személyi kultusz vallásos vagy világi megnyilvánulásait, és tényleg érdeklik őket a szabadság kérdései, az okok és a következmények. Sorsunk. Az ő közvéleményformáló fellépésükben bízva érdemes mégis gondolkodni, írni és cselekedni.

A nyugati sajtó kórusához immár honi orgánumok is csatlakoznak, hogy együtt zengjék a globális sajtószabadság dicséretét, büszke parvenüként csatlakozva a Titanic ünnepléséhez. Persze nem jéghegybe ütközünk, hanem az iszlámba, de az eredmény ugyanaz. (Mert a nyugati civilizáció már nemcsak öko-Titanic, hanem gazdaságilag is a Kelet vette át a vezető szerepet a Nyugattól, ha valaki még nem vette volna észre.) Legalább ne egy ennyire lehanyatlott és jövőjét felélt társasághoz csatlakoznánk, ha már mindenáron csatlakoznunk kell. Ennél talán még a szólista karrier is jobb perspektívát jelent. Ezen a Titanicon is kell lennie mentőcsónaknak.

Ma úgy tűnik, mintha Nyugaton a sajtószabadság védelme a globális igénytelenség hangos követelését jelentené. Ha Mohamed nem megy a terrorhoz, a terror megy Mohamedhez? Kár nekimenni, mindent a terrorra kihegyezni - kár a nyomdafestékért... Pedig a sajtószabadság önreklámozása és fojtogató öntömjénezése helyett valóban érdemes lenne feltenni a szabadság nevében valaha kivívott jogok - és egyáltalán a szabadságkultúra - ma tapasztalt rohamos visszaszorulása által felvetett legalapvetőbb kérdéseket. Mi több, tegyük fel végre magunknak a kérdést: lehet-e még egyáltalán szabad sajtóról vagy akár csak sajtóról beszélni az elbulvárosodott és egyfajta totális marketing által irányított zsurnalizmus mai állapotában, amikor a legőszintébb és legkritikusabb gondolat is bújtatott reklámként, illetve píárcikként jelenik meg? Ettől, vagy bármilyen valódi kérdés élétől menten kipukkadnak a sajtószabadság karikatúráiból felfújt médialufik.

A szerző filozófus.

Szerző: Kardos Gábor
Publikálás dátuma: 2006.02.09 09:39