Tíz-tizenöt év múlva mutathatja meg a hatását a csángó gyerekek magyaroktatásába fektetett energia - de kétséges, hogy sikerül-e megállítani az asszimilációt.
Az utóbbi napokban nem csupán a február 18-án (szombaton) Budapesten megrendezésre kerülő X. Csángó Bál kapcsán, hanem nemzetközi vonatkozásban is hallani a csángókról. Ugyanis 2006. február 7-én mutatták be a strasbourgi Európai Parlamentben Vitézy Zsuzsanna Made in Romania / A csángó diaszpóra gyermekei Romániában című dokumentumfilmjét.

A román sajtóban már a filmvetítés előtt rosszalló megjegyzések jelentek meg a bemutató kapcsán, Románia lejáratásaként, magyar propagandaként értékelték az eseményt. Az Európai Parlamentben megfigyelői státusban jelen lévő román politikusok – hazájuk lojális és kötelességtudó képviselőjeként - a film meghívójához csatolt tájékoztató kiosztása után tiltakozó levelet is írtak a néppárti parlamenti frakció vezetőjének. Ám a reakció eltúlzottnak bizonyult, mivel a film korántsem bizonyult annyira támadónak, mint ahogy várták. Igaz, a vetítést követő eszmecserében több román megfigyelő bírálta a film egyes részeit: egyikük a mögötte meghúzódó politikai dimenzióra hívta fel a figyelmet, egy másik pedig Frunda Györgynek a román politikában nagy vihart kavart szereplésével hozta összefüggésbe. A Made in Romania alkotója ezzel szemben hangsúlyozta, hogy művét nem politikai akciónak, illetve provokációnak szánta, csupán a csángó életet szeretné bemutatni. Mivel Vitézy Zsuzsa filmjét Schöpflin György Fideszes néppárti képviselő kezdeményezésére mutatták be, két román európai parlamenti megfigyelő később arra kérte a magyarországi pártokat, hogy ne folytassanak választási kampányt Románia rovására.

A Kárpát-medencén kívül, Románia több moldvai megyéjében közel negyedmillió, zömmel román anyanyelvű római katolikus él, akiket a néprajzkutatók és a köztudat csángó néven tartanak számon. Míg a magyar - és néhány román - kutatók egy magyar származású, az évszázadok során fokozatosan elrománosodó etnikumról beszélnek, a román tudósok ezt határozottan tagadják, ragaszkodva a csángók román eredetéhez. (A csángókról bővebben: Tánczos Vilmos: A moldvai csángók lélekszámáról.)

„A magyarországiak messze többet foglalkoznak a csángókkal, mint az erdélyi tömbmagyarság. Ugyanazt a lekicsinylő és lerománozó magatartást látom nap mint nap a székelyek részéről, mint ami az anyaországiak magatartása az erdélyi magyarsággal szemben” – fakadt ki egy ízben hosszú beszélgetéseink során Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) oktatási felelőse. Vendéglátóm és egyben csángóföldi vezetőm eredetileg kutatni jött ide hat évvel ezelőtt a feleségével együtt, azonban gyorsan ráébredt, hogy nincsen sok értelme a már amúgy is könyvtárnyi csángó-irodalmat szaporítani. Ehelyett rendszeresen magyarórákat kezdtek tartani a csángó gyerekeknek és ez abszolút újdonságnak számított: ugyanis néhány hétvégi, illetve nyári próbálkozástól eltekintve magyaroktatás nem volt a falvakban.

Gyorsan rájöttek, hogy legalább 45 olyan falu van, ahol érdemes valamilyen szintű oktatást elkezdeni, úgyhogy a második évben megpróbálták a barátokat is beszervezni, illetve pályázni kezdtek, hogy minél több faluban elindulhasson az oktatás. A 2005/2006-os tanévben a csángó oktatási programban 1187 diák vett részt. Összesen 725 gyerek tanul magyar nyelvet állami iskolában, 369 gyerek csak a fakultatív, iskolán kívüli foglalkozásokon vesz részt. Az MCSMSZ 93 diák középiskolai továbbtanulását támogatja ösztöndíjjal.

Jelenleg évi 5 milliárd régi lejes (mintegy 35 millió forintos) költségvetésből 13 faluban 26 tanár dolgozik - ez azonban még mindig kevés. Legalább még egyszer ennyi emberre lenne szükség ahhoz, hogy a helyzet „normalizálódjon”. És akkor még szó sincs az oktatás kiterjesztéséről további falvakba.

Több a svédországi támogató, mint az erdélyi

Az idők folyamán kidolgoztak egy receptet is egy-egy falu „beindítására”: az első évben iskolán kívül folyik az oktatás, majd a szülőknek kérvényezniük kell, hogy a gyerekek az iskolában is tanulhassanak magyarul - ezután a hivatalos és nem-hivatalos oktatás párhuzamosan fut tovább. A Legyen ön is keresztapa-program jól mutatja, hogy az erdélyi magyarságot mennyire nem érdekli a csángómagyarok sorsa. A program lényege, hogy át lehet vállalni egy-egy gyerek éves taníttatási költségeit. Jelenleg a körülbelül 800 jelentkező között több a svédországi támogató, mint az erdélyi (a támogatók többségét magyarországiak teszik ki)

A Kárpátok keleti oldalán levő Bákó megye lakossága nagyrészt külföldi vendégmunkából tartja fenn magát – ez a csángókra is érvényes. Más munkalehetőség híján a családok kis, egy hektárnál gyakran nem nagyobb földdarabkájukat művelik – készpénz jóformán csak akkor áll a házhoz, amikor megkapják a román állam által nyújtott gyermeknevelési segélyt (sok esetben a magyar állam által nyújtott oktatási-nevelési támogatás is meggyőző érv a gyermekek magyartanulása mellett).

A külföldi vendégmunka az egyedüli lehetőség

A nagy munkanélküliség miatt tipikusnak mondható az, hogy a nyolc osztály elvégzése után a fiatalok Olaszországban vagy Spanyolországban vállalnak munkát. Klézsén áthajtva feltűnően nagy számú új lakóház sorakozik az út szélén, amelyek jelzik, hogy a külföldön dolgozó csángók nem gondolnak végleges kitelepedésre, hiszen itthon építik a családi házat. Ez a tendencia az utóbbi időben megváltozott: a szülők elkezdték magukkal vinni Nyugatra a gyerekeiket. Egyelőre azonban nem kell aggódni amiatt, ha egy-egy osztályból két-három gyerek külföldre költözik: nagyon magas a gyermekek száma. A statisztikák szerint az egész magyar nyelvterületen, a nyugati diaszpórákat is beleértve, ők az egyedüli népcsoport, ahol a népességi szaporulat pozitív.

A csángókat, de főleg a magyartanárokat rendszeresen támadja a helyi román sajtó: az MCSMSZ bákói székhelyén az összegyűjtött csángó-ellenes „irodalmat” lapozgatva úgy tűnik, egy-egy szerkesztőség külön „csángó-szakértőket” foglalkoztat. Egész oldalas „tényfeltáró” anyagok jelennek meg rendszeresen – a cikkek egyik állandó főszereplőjét, Hegyelit azonban szemmel láthatóan nem zavarja a cirkusz: az egész mögött szemmel láthatóan politikai szándék áll, a csángómagyar-téma a bákóiak számára valójában nem ügy.

A jászvásári püspökség megtanulta a leckét?

A katolikus egyház magyarellenessége minden valószínűség szerint a kommunista időkből eredeztethető. Azért tűnik valószínűnek, hogy a katolikus egyház valamilyen kompromisszumra jutott a hatalommal, mert a legsötétebb időkben – amikor az ortodox egyházat is alig hagyták érvényesülni – nagyon sok katolikus templom épült Moldvában. A papok gyakran jártak Nyugatra, valutaadományokból építkezhettek (másutt egy templom kifestéséért is titkosszolgálati beidézés járt). Az alku a következő lehetett: a hatalom békén hagyta az egyházat, amennyiben az felvállalta, hogy elrománosítja a csángó közösséget. Csakhogy időközben a jászvásári püspökség annyira megtanulta a leckét, hogy saját maga is hinni kezdett abban, hogy a csángók román nemzetiségűek, és hogy a hívek számára az lesz a legjobb, ha elfelejtik azt a „korcs” nyelvet, amelyet egymás közt még mindig beszélnek.

Petőfiről, Kossuthról nem nagyon hallottak

Az erdélyi magyar elit gyakran értetlenkedik amiatt, hogy a csángók népszámláláskor miért nem vallják magukat magyarnak, illetve hogy miért nem mennek tüntetni Bákó központjába a magyar miséért és iskoláért. A 2002-es népszámlálás eredményei szerint Bákó megyében mintegy 120 ezer római katolikus vallású személy élt, ők a megye lakosságának 17%-át teszik ki. 4 500-an vallották magukat magyarnak, csángónak mindössze 847-en. Azonban mintegy 60 000 személy ismerheti a magyar nyelvet a megyében.

Magyarfalu lakossága például a legutóbbi népszámláláson alapuló statisztikák szerint 95%-ban román. Ehhez képest az a 2000 lélek, mely a falu lakosságát adja, teljes egészében katolikus csángó. Mindennek a magyarázata a moldvai csángók identitástudatában rejlik. A magyarok azonban hajlamosak a 21. századi magyarság tudatállapotának fényében szemlélni a csángók magatartását.

A reformkorban, illetve 1848–49-ben alakult ki a magyarság nemzettudata, az, hogy van egy magyar nemzet, és Soprontól Csíkszeredáig minden magyar kultúrában nevelkedett ember ennek a nemzetnek a része. Csakhogy ezekben az időkben a csángók határon túli magyarok voltak, így kimaradtak a magyar nemzet születésének korszakából. Számukra Petőfi, Kossuth neve nem mond semmit, és a magyar himnusz sem ismerős nekik. A Kölcsey-féle nyelvújítás és a '48-as forradalom hatása nem ért el ide. Identitástudatuk máig is középkorias; központi eleme a vallás: egy csángó általában azt tartja a legfontosabb közlendőnek magáról, hogy ? római katolikus vallású.

A házasságkötési szokások jó példák arra, hogy a vallás mennyire fontos náluk: míg az erdélyi magyarok körében házasságkötéskor a fő szempont az, hogy mindkét fél magyar legyen, itt nem jelent dilemmát, ha egyikük egy teljesen asszimilálódott faluból származik, ahol senki nem beszél magyarul, a másik pedig olyan családból, ahol a kommunikáció nyelve a magyar. Viszont ha egyikük nem katolikus vallású, akkor családi és egyházi vonalon is beindul a tiltakozás.

A csángók nem érzékelnek különbséget nemzetiség és állampolgárság között. Így amikor azt mondják: „én román vagyok”, azzal valójában azt akarják kifejezni, hogy Romániában élnek, mivel annak idején az iskolában erre a francia nemzetfelfogásra tanították őket. A népszámlálási eredményekért részben az egyház is felelős. Ugyanis a papok a népszámlálás előtt azt prédikálták nekik: „a vallásotok nevében is benne van, hogy milyen nemzetiségűek vagytok”. A római katolikus vallás ugyanis románul „romano-catolic”, ami hangzásban erősen hasonlít a „român catholic”-hoz, vagyis „katolikus román”-hoz. A pap szava pedig súlyosan nyom a latban: a csángók középkorias közösségeiben a pap Isten földi helytartója, a pappal szembeszállni majdnem olyan, mintha magával Istennel szállnának szembe.

A nagyszülők inkább magyarul beszélnek, a gyerekek inkább románul

Bákó megyében nagyon sok teljes mértékben magyar falu van, pedig a lakosok soha nem jártak magyar iskolába. A nagyszülők generációja még úgy magyar anyanyelvű, hogy a románnál szívesebben is beszél magyarul. A szülők generációja viszont már jól megtanulta a leckét: aki nem tud románul, az nem érvényesül. Így gyerekeiket elsősorban románul tanítják, úgy, hogy a gyerekhez kizárólag románul szólnak – eközben a család tagjai egymás közt magyarul kommunikálnak. Ebből az a fura helyzet adódik, hogy a gyerek ugyan ért magyarul, de nem beszéli a nyelvet, mivel azt senki nem kéri tőle.

Itt jutnak szerephez a tanárok, akik ösztönözni próbálják a gyerekeket arra, hogy magyarul beszéljenek. Ez kisebb korban könnyen megy, hiszen a passzív tudás - szókincs, nyelvtani ismeretek - már megvannak. „Amikor egy nyelv erodálódik, az értékéb?l is rengeteget veszít: az emberek lekicsinylik a saját anyanyelvüket” – magyarázza Hegyeli. Ehhez hozzájárul a román tanári kar és a papság, akik azt sulykolják a csángókba, hogy ez nemhogy nem magyar nyelv, de nem is nyelv. „Madárnyelvnek” (limbă păsărească) és „korcs nyelvnek” (limbă corcită) nevezik, amely a teljes értékű kommunikációra alkalmatlan. Ha egy felnőttel kezdünk el beszélgetni, a második-harmadik mondat után fontosnak tartja elmondani: „lehet, hogy nem is érti, amit mondok, de mi korcsitok vagyunk, mik nem tudunk igaz magyarul.” Miközben az az archaikus nyelv-változat, amelyet a csángók beszélnek, nemhogy nem „igaz magyar”, de sok tekintetben „igazibb”, mint a mai magyar köznyelv.

Tanári lakás és tanterem a garázsban

Az MCSMSZ-nek folyamatosan gondot okoz az, hogy a tanárok meglehet?sen gyorsan cserélődnek: a jelentkezők közül sokan nem bírják egy-két évnél hosszabb ideig. Az ok: a városiak által megszokott kényelmi berendezés teljes hiánya. Magyarfaluban például a filigrán, uszonéves tanárnő egymagában lakik egy garázsból átalakított épületben, mely tanári lakás és tanterem egyben. A fűtés fával történik (az udvaron szétszórt farönköket fejszével kell felaprítani), folyóvíz, angolvécé nincsen. Télen, ha havazni kezd, a falut a várossal összekötő, 70 kilométernyi út alig járható - a faluban pedig nincsen semmilyen szórakozási lehetőség. Igaz, lazítani nem is nagyon van idő: a tanárnő az állami iskolában 90 gyereket tanít heti 15 órában magyar nyelvre, ezenkívül naponta 35 gyerekkel foglalkozik iskolán kívül. A „műszak” reggel hat órakor kezdődik, és este nyolc óra körül ér véget.

„Kezdtem magamban beszélni, annyira egyedül voltam. Rájöttem, semmi értelme annak, hogy tönkremenjek” - meséli immár egy kolozsvári kávéházban Ibolya. Ő Frumószán tanított két évig, majd úgy döntött, hazajön. „Volt a faluban egy barátnőm, román ortodox nő: ő volt az egyedüli, aki tartotta bennem a lelket, éjszakákon keresztül beszélgettünk. Évente négyszer jártam otthon, Szatmáron.”

A többség elfelejti a nyelvet?

Hegyeli mindenesetre 10-15 éves távlatokban gondolkodik: várhatóan ennyi idő alatt mutatja meg hatását a magyaroktatásba fektetett energia. „Hogy sikerül-e megállítani az asszimilációt, azt nem tudom megmondani. Most egyelőre még azt mondják a csángók, hogy 'szabaduljunk meg ett?l a korcs nyelvtől, mert csak bajt hoz a fejünkre'. Azonban 50 év múlva, ha a gazdasági helyzet javul, ha kialakul egy - akár román - értelmiségi réteg, és már nem a túlélés fogja lekötni az emberek összes energiáját, akkor keresni kezdik a majd a gyökereiket. A többség valószínűleg elfelejti a nyelvet, mint ahogy ma már a 280 ezer katolikusból is csak 60 ezren beszélnék magyarul. Azonban egyszer csak fel fogják tenni maguknak a kérdést, hogy ha ők ‘tősgyökeres’ románok, mint ahogy az annyiszor elhangzik, a nagyanyjuk vajon miért nem beszélt románul? Egyszer csak ráébrednek, hogy a népcsoportjuknak hihetetlenül gazdag a kultúrája. Erre egyébként már volt példa: a nyelvileg asszimilálódott írek például most kezdik bevezetni az iskolákban az ír nyelv tanulását, próbálják feléleszteni a hagyományokat. A gyökereik, az, hogy honnan jöttek és hova mennek, egyszer csak fontossá váltak számukra” – összegez vezetőm.

A szerző a Transindex szerkesztője.

Szerző: Sipos Zoltán
Publikálás dátuma: 2006.02.17 12:07