(Reflexiók Lengyel László vitaindítójára)

Ma a gazdaságban is létezik egyfelől a kettészakadt, kibékíthetetlen ellentéteket hordozó Magyarország, másrészt tengernyi ellentmondással terhelten, de működnek az egymástól elkülönült, többé-kevésbé önálló gazdasági „Magyarországok”.
Hozzászólásában Békesi László az alábbi kérdésekre keres választ.

- Milyen gazdasági és gazdaságpolitikai események vezettek az ország kettészakadásához?

- Milyen gazdaságpolitikai követelmények teljesítése szükséges ahhoz, hogy létrejöjjenek a szabad Magyarországok új társadalmi szerződésének gazdasági feltételei?

- A gazdasági és társadalmi programok milyen „mix”-e volna a legjobb
megoldás?

1. Az ún. rendszerváltás, azaz a társadalmi-gazdasági modell transzformációjának hatásai a magyar gazdaságra

Ez a transzformáció csak a schumpeteri teremtő rombolás bázisán valósulhatott meg.

Magyarországon a gazdaság teljesítménye – a bruttó nemzeti termék kibocsátása – közel 25 százalékkal esett vissza az 1989-es bázishoz viszonyítva, és csak 2000-ben érte el ezt a szintet. Megszűnt mintegy másfél millió munkahely, megjelent a létbizonytalanság és a munkanélküliség, drasztikusan visszaesett az életszínvonal, kiéleződtek a szociális feszültségek.

Az átalakulás legfontosabb elemei a következők voltak:

a) Megszűnt a KGST.

b) A hatékonyságot mérő tőkepiac kíméletlenül leértékelte a többnyire versenyképtelen, elavult technológiát hordozó állami vagyont. Ennek következtében világháborús méretű vagyonvesztést szenvedtek el a volt szocialista országok.

c) A különböző méretű és technikájú vagyoni kárpótlások a sokszor termelőképes vagyonelemek elkótyavetyéléséhez, életképes gazdasági szervezetek megszűnéséhez, gyakran szétveréséhez vezettek.

d) Az egyébként is működésképtelen „koraszülött jóléti állam” lebontása nyomán felszínre került a társadalmi méretű nyomor.

e) Az évtizedekig túlelosztásra berendezkedő szocialista rezsim gazdasági öröksége, a hatalmas államadósság terhei csökkenő gazdasági teljesítmények mellett számos posztszocialista országot gazdasági, pénzügyi krízisbe kergettek;

f) A transzformációs veszteségeket elszenvedő közép-kelet-európai országok kivétel nélkül tőkeszegény, saját akkumulációval alig rendelkező, technológiai transzferre szoruló, a termelési tényezők többségével hiányosan rendelkező gazdaságok voltak, amelyek a globalizálódó világgazdaságban versenyképtelen gazdasági struktúrát örököltek;

g) Az új gazdasági struktúra kiépítése, a hiányzó erőforrások pótlása kiszolgáltatottá és védtelenné tette ezeket a gazdaságokat, esélyük sem volt a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődésre, a harmonikus, szerves átalakulásra.

Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy gazdasági értelemben törvényszerűen, elkerülhetetlenül létrejöttek az ország ketté-, illetve sok részre szakadásának okai, bekövetkezett a soha nem látott egyenlőtlen fejlődés, létrejöttek a kiáltó különbségek és ezek bázisán a pusztító ellentétek az egyes „Magyarországok” között.

2. A „szabad Magyarországok” új társadalmi szerződésének gazdaságpolitikai feltételei

Lengyel ezeket tömören összefoglalja. Közülük – a gazdaságpolitika számára leckét adó jellegük miatt – a következő kettőt emelem ki:

a) Szolgáltató államot kell kiépíteni, amely elsősorban az embertőke és a versenyképesség növeléséért felelős;

b) Új társadalmi szerződést kell kötni. A fenntartható növekedés többletbevételeit az eddiginél egyenlőbben kell elosztani; részesülniük kell belőlük a szegényebb sorsúaknak is.

A kérdés az, milyen gazdaságpolitika alapozhatja meg e feladatok hatékony végrehajtását

Magyarország elsősorban teljesítmény-hiánnyal küzd a fejlett világhoz, így a bővítés előtti EU-hoz képest, jóléti lemaradása döntően ennek következménye… A gazdaságpolitika feladata tehát a teljesítmények növelése... A kulcsfogalmak itt a hatékonyság és versenyképesség

Mit is jelent a versenyképesség a gazdaságban? A globális világgazdaság feltételei között a következő öt tételben foglalható össze a válasz:

a) A kibocsátott termékek és szolgáltatások magas színvonala, kifogástalan minősége és hatalmas választéka, azaz abszolút kínálati dominancia a piacon. Ehhez állandó kutatásra, fejlesztésekre, innovációra, beruházásokra és növekvő tudásra van szükség.

b) A termelés költségeinek minimalizálása a kiélezett árversenyben – makro- és mikroszinten egyaránt.

c) Az erőforrásokért folytatott világméretű versenyben a tőkevonzó és -megtartó képesség, valamint a technológiai transzfer gyorsasága a meghatározó.

d) Fejlett infrastruktúrára, valamint képzett és mobil munkaerőre van szükség.

e) Gyors és rugalmas alkalmazkodás az állandóan változó környezethez és feltételekhez.

A modern államok gazdaságpolitikája különböző megoldásokat alkalmaz a versenyképesség növelésére. A fő kérdés többnyire a gazdasági hatékonyság és a társadalom tűrőképességének viszonya a konkrét gazdasági modellekben.

3. A gazdasági és társadalmi programok milyen „mix”-e volna a legjobb megoldás?

Ismerünk szélsőséges, konszolidált és kombinatív megoldásokat.

A gazdaságpolitika két szélsőséges modellje általában nem jellemzi a demokratikus berendezkedésű államokat.

Konszolidált demokráciák általában kétféle társadalmi-gazdasági mix közül választhatnak, többnyire ezeket váltogatják.

Az egyik a versenyképesség növelését helyezi a gazdaságpolitika centrumába, és ezt ötvözi a társadalom számára még elfogadható jóléti, szociális, újraelosztási elemekkel. (Erre a modellre magas növekedés, fenntartható egyensúly, gyors beruházások, kézben tartott fogyasztás, magas megtakarítási ráta, dinamikus export, intenzív kutatás-fejlesztés, fejlett infrastruktúra, alacsony adók, rászorultsági elven és öngondoskodáson alapuló szociálpolitika, neutrális versenyszabályok jellemzőek – többek között.) Ilyen modellt követett több, gyorsan felzárkózó ország, például Írország, Finnország, Spanyolország, vagy napjainkban Szlovákia és a balti államok.

A másik mix centrumában a társadalom számára kedvező elosztási viszonyok optimalizálása áll, a gazdaság követelményeinek még elviselhető szinten tartása mellett. Ez a modell konjunktúra idején mérsékelt gazdasági növekedéssel, recesszióban stagnálással, esetenkénti visszaesésekkel párosul. A versenyképesség lassan javul, a fejlődés araszoló jellegű. Gyakorta ciklikusan visszatér a stop and go gazdaságpolitika kényszere. Tipikusan a fejlett, jóléti államok alkalmazzák, amelyek küzdenek a gazdaság teljesítőképességét és a fejlődés tendenciáit keresztező jóléti programok és mechanizmusok reformjával.

Rövid távú hatalmi, politikai megfontolások hatására több posztszocialista ország is ezt az utóbbi a modellt alkalmazza. (Manapság Lengyelország és Csehország.) Magyarországon is ez a mix érvényesül, a voluntarista túlelosztást korrigáló és kiigazítást végrehajtó gazdaságpolitika jelenlegi gyakorlata ennek a modellnek felel meg. (Ha a magyar kormány kiigazítás helyett gazdaságpolitikai fordulatot hajtott volna végre, ma a másik modell dinamikus pályáján haladhatna a magyar gazdaság.) Ez a modell „elviseli” a frazeológiában a tőke- és globalizáció-ellenességet, a gyakorlatban a magasabb adókat és újraelosztást, a nagyobb makrogazdasági deficiteket és a gyakran diszkriminatív módon nacionalista, piacot torzító versenyszabályokat. (Jobboldali politikai kurzus esetén általában nacionál-populista, baloldali rezsimben szociál-populista demagógiával körítik ezt a modellt.)

Ez a mix nem vezet gazdasági krízishez, de sebezhető, egyensúlya törékeny, és nem is biztosít dinamikus fejlődést, felzárkózást. Átmenetileg enyhítheti egyes társadalmi rétegek vagy csoportok szociális gondjait, de nem vezethet általános elfogadottsághoz, hiszen nem hozza létre az új konszenzus alapját képező forrásokat. Azaz ezen a pályán haladva továbbra is jogos Lengyel László félelme és szorongása: marad a kibékíthetetlen két, vagy egymásra acsarkodó több Magyarország.

Szerző: Békesi László
Publikálás dátuma: 2005.02.04 11:00.