Egy budapesti gimnázium tanára évek óta diáktáborokat szervez egy kis székely faluban, Székelyzsomboron. Ez az eredeti kezdeményezés embereket és kultúrákat hoz össze, s a résztvevőknek a világ olyan szeletét mutatja meg, amellyel különben nem szembesülnének.

Képzeljék el, hogy egy kicsiny faluban tizenéves diákok csoportjai betont kevernek, fát vágnak, kutat ásnak, néhányan pedig gerendákat pácolnak. A kép az ismeretlen szemlélő számára nem feltétlenül idilli, de aggodalomra semmi ok, gyermekmunkáról szó sincs. A jelenet egy kicsiny, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 485 főt számláló erdélyi faluban, Székelyzsomborban játszódott, és játszódik le immár több mint 10 éve minden nyáron. Miről is van szó? Egy eredeti kezdeményezésről, melynek lényege, hogy embereket és kultúrákat hozzon össze, hogy megmutassa a világ egy olyan szeletét, amellyel nem biztos, hogy szembesül a pesti diák vagy tanár.
Székelyzsombor, avagy román nevén Jimbor Erdély szívében, Brassótól kb. 80 km-re északra, Szászföld és Székelyföld határán található. Bár első hiteles említése 1453-ból maradt ránk, utcaképe a századfordulón kialakulttól alig különbözik, 150-200 éves, műemléki értékű parasztházakkal, s noha a közösség jelenlegi képe is rendkívül megkapó, mégis, az útikönyvek nem jelölik, vendégek, turisták ritkán keresik fel, lakossága folyamatosan csökken, alig egyharmadára apadt az elmúlt évtizedekben. Vajon mit keres itt minden nyáron kb. 70 budapesti, pozsonyi és brassói magyar diák?
A választ a 90-es évek elején kell keresnünk. A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium tanára, Fenyő D. György, illetve brassói kollégája és barátja, Bálint Ferenc 1991 óta szerveznek táborokat a Berzsenyi Gimnázium és a brassói magyar anyanyelvű Áprily Lajos Líceum diákjai számára. Az első közös tábor Alsórákoson volt, az ottani gyönyörű várkastély felújítására, amit sikerült megmenteni a pusztulástól, azóta a román műemléki felügyelőség által adott pénzekből elkezdték feltárni és újjáépíteni, Brassóban pedig egy alapítvány létesült a vár további sorsának rendezésére. 1992 nyarán volt egy tábor Brassóban, a diákok bejárták a környéket, a Barcaságot, Székelyföldet. Ez és a következő év tavaszán két budapesti kirándulásra került sor, amelyek során az erdélyiek a Berzsenyi Gimnázium diákjainak vendégeiként megnézték Budapestet és néhány vidéki várost, illetve bepillantottak a magyarországi diákok életébe, a mai magyar kultúrába, mindennapokba.
Fenyő György és Bálint Ferenc 1993-ban látogatták meg először Székelyzsombort, és megrökönyödve tapasztalták, hogy a falu gyönyörű, több száz éves házai omladoznak, akárcsak a falu melletti parasztvár. Így egy újabb tábor ötlete született meg. Az első turnus 93-ban arra vállalkozott, hogy megtisztítsák és rendbe tegyék a várat, illetve környékét, a következő lépésben pedig 1994-95 során sikerült egy gyönyörű, régi parasztportát szerezni a tábor céljaira. 1994-ben kezdődtek el a munkák. Kitakarították, felmérték az épületet, árkokat ástak az esővíznek.
Sokkal fontosabb kérdés volt ugyanakkor, hogy vajon a falu befogadja-e a néha hangoskodó, néha fura, de mindenképpen jó szándékú és lelkes jövevényeket, képesek lesznek-e bekapcsolódni a közösség életébe? Ennek érdekében számos olyan munkát is elvégeztek a táborozók, aminek a falu közvetlenül is hasznát veszi. Így többek közt rendbe rakták a zsombori iskola tornatermét, kijavították az iskola kapuját, felújították a temető lépcsőjét, korlátját és kapuját, kitakarították a közös gazdaság egy épületét és udvarát, kifestették a kultúrház mellékhelyiségét, illetve segítettek a malomban. Persze a remény, hogy a falu befogadja a tábort, szorosan összefonódott a segítő szándékkal, hiszen a tábor nem öncélú – azért mentek éppen Székelyzsomborba, mert itt nagy szükség volt segítségre.
A közösség is nagyon sokat tett a táborozókért, akik e nélkül a segítség nélkül egy helyben topogtak volna. Az asszonyok tejet, tojást, lisztet hoztak a konyhára, segítettek a sütésénél, a férfiak adták kölcsön a szerszámokat. A tábor használta a falu iskoláját és kultúrházát, egy helybéli néni irányította a főzést, az evangélikus lelkész pedig nagy szeretettel szervezte a tábor életét.
A diákok nagy része rendszerint délelőttönként dolgozik, délutánonként és esténként különféle programokon vesznek részt, műsorokat adnak elő a falu lakóinak, fotókiállítást szerveznek, a helyi gyerekekkel foglalkoznak, többször kirándulnak (Segesvárra, Kézdivásárhelyre, a Szent Anna-tóhoz, Brassóba stb.). Mindenekelőtt pedig megismerkednek egy falu életével, sokat beszélgetnek egymással, és optimális esetben a falu lakóival is. Ez pedig nagyon fontos, hiszen így megismerkedhetnek a kisebbségi lét mindennapjaival, és egy, a magyarországinál anyagilag jóval szerényebb életformával, mely ugyanakkor tele van szépséggel, nemes egyszerűséggel és sajátos bájjal.

Interjú Fenyő D. Györggyel

- Hogyan jutott eszébe az alapötlet, és tulajdonképpen mi volt az?
Egyszerűen csak ingatlanvásárlás, vagy már akkor is gondolt diáktáborra, illetve valami hasonlóra?

Az 1989-es romániai forradalom napjaiban megismerkedtem a Brassóban élő Bálint Ferenccel, akitől megtudtam, hogy újra el akarják indítani a város egyetlen magyar nyelvű középiskoláját. Vele együtt találtuk ki, hogy legyen a két iskola, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium (ahol akkor tanítottam) és a brassói Áprily Lajos Líceum testvériskola. Bálint Ferenccel együtt találtuk ki a táborozást és az építkezést is. Az 1991-es első tábor keretében elkezdtük felújítani Alsórákoson a Bethlen-kastélyt, majd egy év szünet után Székelyzsomboron a várat 1993-ban és 1994-ben. A cél mindkét esetben az volt, hogy valami hasznosat tegyünk, együtt csináljuk, diáktábor legyen, és fontos szempont volt az is, hogy a felújítandó épület értékes legyen. Ezt követően 1995-ben vettük meg a Zólya-portát, egy műemlék értékű parasztházat Székelyzsomborban, és azóta azt újítgatjuk.

- Miért pont Erdély? Mért nem Kárpátalja, a Felvidék, vagy a Vajdaság?

Ez inkább a véletlen, illetve a történelem alakulásának, az 1989-es eseményeknek köszönhető. Azt gondolom, engem ugyanúgy érdekelne a többi vidék is.

- Hogyan alakult ki a kapcsolat a másik két, brassói, illetve pozsonyi iskolával? Megvolt az ismeretség a tábor előtt is?

A brassói ismeretséget az imént már többé-kevésbé felvázoltam. Ehhez még annyit érdemes hozzátenni, hogy emellett akartunk (és csináltunk) már kb. 7-8 iskolai cserét, 3-4 osztálykirándulást, két tanárcserét és egy közös színjátszást is, vagyis azt gondolom, hogy a tábor csak része a kapcsolatnak. A pozsonyi iskola pedig úgy került a képbe, hogy a Berzsenyi Gimnáziumnak már volt kapcsolata velük, és én fölvetettem nekik, hogy jöhetnének táborozni is, ennek megörültek, és négy éven keresztül jöttek is. Ugyan az utóbbi időben elmaradtak, de a kapcsolat megvan, a táborba bármikor újra jöhetnének, ha lenne náluk vállalkozó tanár. Ezen kívül két éven át kétszer két turnusban jöttek holland egyetemisták is, a Bauorden Alapítvány szervezésében.

- Hogyan sikerült éppen Székelyzsombort kiválasztani, illetve a Zólya-portát?

Brassóban ismerősök javasolták, és persze közel is van a városhoz. Nekem az mellesleg nagyon tetszett, hogy eldugott, nem főúton lévő, a magyar határtól távoli, éppen ezért nem felkapott és meglehetősen szegény faluról van szó. Minél messzebb van, annál nagyobb a szükség a segítségre.

- Hogyan történt a kivitelezés? Sikerült szponzorokat, támogatókat találni?

Minden évben pályázunk, hol több, hol kevesebb sikerrel. Sok különböző alapítvány, illetve egyes minisztériumok és néhány vállalat is támogattak már, de nem elsősorban az építkezést, inkább csak a tábort. Ezen kívül egyszer-egyszer néhány szülő is segít, de ezek egyike sem biztos forrás, és minden évben újra meg kell dolgoznunk a pénzért.

- Jelentett problémát az ingatlan megvásárlása, és az ezzel járó papírmunka? Ha esetleg kapcsolatba került a hatóságokkal, származott ebből bármiféle hátrány, netán segítőkészek voltak?

A vásárlás egyszerű volt, a helyi hatóságok segítettek, csak a viszonyok voltak még kialakulatlanok. Ezt jól érzékelteti az a példa, hogy amikor az öreg néni eladta nekünk a házat, akkor jött rá, hogy még nem írták át az ő nevére, hanem a kb. 25 éve halott férje nevén van. Addig soha senkinek nem volt szüksége arra, hogy ezt tisztázza.
Mellesleg tulajdonjogilag a ház 1995-től 2002-ig a székelyzsombori Magyar Nyelvű Evangélikus Egyházközség tulajdona volt, 2002-től a brassói Mikó András Alapítvány tulajdonában van.

- Mit szóltak a helyiek az ingatlan megvásárlásához és a tábor elindulásához?

A tábor indulását érdeklődéssel és inkább rokonszenvvel nézték, sokan segítettek és segítenek máig is. Ugyanakkor mindig voltak ellenzői is, hiszen elég feltűnő a tábor, használunk néhány falubeli intézményt, például a kultúrházat és az iskolát, és sok szempontból rá vagyunk szorulva a közösség jóindulatára, például a telefonálás és a tűzifa végett. Nem nagyon értették és értik a tábort, de sokkal több a szurkolónk, mint az ellendrukkerünk.

- Volt akár a kezdetekben, akár a továbbiakban bármilyen sajtóvisszhang?

Viszonylag nagy a sajtónk, a Duna TV és a Magyar Televízió is sugárzott adást a táborról, a Bukaresti Televízió magyar adása is tudósított kétszer-háromszor, a Brassói TV magyar adása pedig minden évben készít filmet. Szintén volt rólunk műsor a Petőfi Rádióban és a Brassói Rádió magyar adásában. Cikkek jelentek meg többek közt a Keresztény nevelés és az Erdélyi Krónika újságokban, a brassói lapokban többször, illetve még két-három bukaresti lapban. Ezen kívül az interneten is fellelhető számos honlap, mely részben-egészben foglalkozik Székelyzsomborral és a táborral.

- Mik a tervei a jövőben a táborral és az eközben kialakult kapcsolatokkal? Esetleg gondolkodik egyéb hasonló projekteken?

Hasonló projekten nem gondolkodom, az, hogy valamit végigcsináljunk, legalább olyan fontos, mint hogy sok projekt legyen. Lásd: hány testvériskolai kapcsolat született az 1990-es évek elején, és melyikből mi lett.
A tábort folytatjuk, a kapcsolatokat – amit és amennyire lehet – ápoljuk, merthogy ez a legfőbb érték, ami keletkezett. Az építkezést be kellene fejezni, hogy minden funkciót (szállást, étkezést, főzést, programokat) a házunkban lehessen elvégezni. Ez még sok munkát és sok pénzt igényel, attól tartok, több évig fog tartani. Utána kulturális táborokat, cseréket, szaktáborokat rendezhetnénk itt. Az első szobát be kellene rendezni falumúzeumnak. Sietni kell, hogy még legyen összeszedhető és kiállítható anyag.

- Eszébe jutott valaha a tábor új keretek közé helyezése, más iskolák diákjai számára is nyitottá tétele?

Eddig minden évben voltak külsősök is, de intézményesen más magyarországi iskola nem vett részt. Elképzelhető, hogy egy-két éven belül a Radnóti Gimnáziumban is meghirdetjük a tábort, mert most ott tanítok. Intézményesen nem akartuk átalakítani a tábort, de az elképzelhető, hogy az elmenetelem a Berzsenyiből idővel kikényszeríti ezt.

- Önnek mi a legfontosabb a táborral kapcsolatban? Mi volt a legkedvesebb emléke, élménye? Mi az, amire nem gondol szívesen vissza?

Nem minden tábor sikerült jól, és ezt előre nem is tudtuk kiszámítani. Van sok, amelyre úgy gondolok vissza, hogy öröm tölt el, de vannak olyanok is, amelyekre úgy gondolok, hogy rosszak voltak. Ez pedig baj, hiszen aki egy ilyenben vett részt, az nem – vagy nem annyit, vagy nem úgy – épült belőle, mint kellett volna.
Jó élményem sok van, nehéz mesélni. A legfontosabb az, hogy Székelyzsombor más kultúra, mint a miénk vagy az enyém. Ha egy ilyen világban, egy ennyire más kultúrával sikerül nemcsak kapcsolatba, de értelmes és tartalmas, folyamatos kommunikációba kerülni, az mindenképpen eredmény. Fontos, hogy a gyerekek lássák, nem csak mi vagyunk, és nem csak úgy vannak a dolgok, ahogy megismerték, megszokták. Élnek emberek másként is, és ugyanannyira értelmesen, mint mi.

A szerző egyetemi hallgató, BDF Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézet.

Szerző: Boross Zoltán
Publikálás dátuma: 2005.02.10 12:39