A magyar állampolgárok kilenctizede nem bízik meg a politikusokban! Az állampolgári részvétel hete alkalmából kezdeményezett felmérés adatai szerint a közbizalom bizonyos elemei válságosan alacsony szinten vannak ma Magyarországon. Az adatok még a vártnál is sokkal komolyabb figyelmeztetést közvetítenek.

Az állampolgári részvétel hete alkalmából a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Magyar Művelődési Intézet Közösségfejlesztési Osztálya szúrópróbaszerű, országos felmérést kezdeményezett az ország 18 megyéjében és Budapesten, 2005. szeptember 19-e és 25-e között. (A felmérés egyedül Komárom megyében nem történt meg.)

A kérdőíves kutatásra igen sok, 4507 kitöltött válasz érkezett. A válaszolók megoszlása az országos lakóhelyi elhelyezkedés arányainak nagyjából megfelelt. A szúrópróbaszerű minta nagyobbik fele utcai megszólításokkal, közösségi összejöveteleken megjelent résztvevők megkérdezésével és néhány közintézmény látogatóinak felkérésével alakult ki. A válaszadók összetétele a nemek és az életkor tekintetében nagyjából az országos arányoknak felel meg, az iskolai végzettséget tekintve a középiskolai végzettségűek aránya nagyobb, mint az alacsonyabb fokozatú iskolákat végzetteké.

A kérdések főként az állami–politikai intézményrendszerben való bizalom mértékére irányultak, illetve arra, hogy milyen aktív lépéseket tettek a megkérdezettek az elmúlt 12 hónapban ezeknek az intézményeknek az igénybevételére.

Fontos tapasztalatunk, hogy a megkérdezettek nem szoktak hozzá a kérdezés–válaszadás helyzetéhez, azaz a valódi mérlegeléshez, véleménynyilvánításhoz. Ez megerősíti azt a korábbi tapasztalatunkat, hogy nagyon kevés a valódi megszólítás, az olyan helyzet, amely az állampolgárokat a közügyekben való felelős állásfoglalásra késztetné, s még kevesebb a késztetés arra, hogy elhiggyék, van tétje, értelme az ő véleményüknek is.

Az eredmények első gyorsértékelése után a következő megállapításokat tehetjük:

Első lépésben azt vizsgáltuk, mennyire bízik a válaszadó hat különböző intézményben.

A válaszok - a számadatok és a grafikonon jelzett %-os arányok is - azt mutatják, hogy a pozitív vélekedések (nagyon, eléggé) és a negatív megítélések (egyáltalán nem, nem nagyon) egyaránt 49%-ban oszlottak meg. Látható az is, hogy egy kicsit erősebb a határozott elutasítás (egyáltalán nem) a határozott bizalomnál (nagyon).

Ennél jelentősen rosszabb a helyzet a bizalom tekintetében az igazságszolgáltatást (a bíróságokat, az ügyészséget) illetően.

A bizalom aránya itt már csak 38% a két pozitív válasz (nagyon, eléggé) összesítésével, s a válaszok közel kétharmada bizalmatlanságot jelzi. Még erősebb a kontraszt, ha a szélső - tehát a radikálisabb választásokat figyeljük: háromszor annyian (15%) egyáltalán nem bíznak, s csak 5% a nagy bizalommal rendelkezők aránya.

Pozitívabb bizalmi viszonyt jelez a munkaadókról való vélekedés. Ennél a kérdésnél volt a legnagyobb azok száma, akik nem tudtak válaszolni. Ám az 53%-os pozitív választáshoz képest a bizalmatlanságot jelzők 28%-os aránya, továbbá az a tény, hogy az erős bizalom 20%-os, míg az egyáltalán nem bízók csak 9%-os arányban vannak, mutatja, hogy a munkaadójukkal a megkérdezettek többnyire elégedettebbek.

Előzetesen is lehetett sejteni, hogy a politikusok nem foglalnak el majd előkelő helyet a bizalmi indexben. Ám az empirikus adatok a vártnál még sokkal komolyabb figyelmeztetést közvetítenek.

A válaszolók kilenctizede azt jelzi, hogy nem bízik meg a politikusokban!!!
Ezen a szektoron belül is félreérthetetlen az az adat, amely szerint 53% a radikális „egyáltalán nem” választ jelölte meg. Némileg ironikusan még azt is mondhatnánk, hogy a „nagyon megbízik” – tehát a legpozitívabb választás – 2%-os aránya a vizsgálat hibahatárán van – azaz lehet, hogy általában még ennyien sem adnák ezt a választ.

A politikusok valószínűleg személyükben és mint egy adott társadalmi csoport is részesei a drasztikus elutasításnak, a bizalom megvonásának. Ezt a helyzetet egy kissé árnyalják a következő kérdésünkre kapott válaszok: Mennyire bízik meg a parlamentben?

Itt már egy olyan intézményről van szó, amely még valamennyire őrzi a tekintélyét – ugyan többnyire az előzőleg már elutasított politikusok ülnek benne, de a történelmi tisztelet, az intézményi keretek egy kissé kedvezőbbre hangolják a véleményeket. A kedvezőbb eredményben szerepet játszhat az is, hogy a válaszadók itt nem a pártokra és a politikusokra, hanem a választott „honatyákra” gondolnak. Ebben a megközelítésben is határozott bizalommegvonást tapasztalhatunk ugyan, de valamivel enyhébb mértékűt, mint amikor közvetlenül ítélték meg a politikai szektor szereplőit.

Jelentősen nagyobb a bizalom az utolsó kérdésben szereplő önkormányzatok iránt. Bár a bizalmatlanság két fokozatát együttesen itt is több mint a válaszadók fele (52%) jelölte be, de azon belül jóval nagyobb a puha elutasítás - a "nem nagyon" választ adók 36%-ban vannak, és közel ugyanekkora (35%) az "eléggé" megbízik választás.

Sokféle magyarázat adódik, a legkézenfekvőbb, hogy ez a szint jóval közelebb áll a polgárokhoz, így az ellenőrzésére több esélyt látnak.

Részben ennek a kérdésnek a kontrolljaként szerepelt a kérdőívben egy - jórészt szintén az önkormányzatisághoz kapcsolódó - kérdésünk, amely így hangzott:

Mit gondol, tud valamilyen befolyással lenni a lakóhelyét érintő döntésekre?

Az erre kapott válaszok kapcsolódnak a helyi döntéshozók iránti bizalom kérdéséhez, bár nem állítjuk, hogy ezt mindenki egyaránt tudatosan kezelte. Azt is fontos megjegyeznünk, hogy – bár igen kis százalékban, de – létezhetnek olyan lakóhelyet érintő kérdések is, amelyek nem a közvetlen helyi szinthez kötődnek.

Itt már kimutathatóbb az önbizalom, pontosabban az a vélemény, hogy az egyén változást érhet el a saját környezetében. Ahogy a grafikon mutatja, a válaszolók valamivel több, mint egyharmada érzi úgy, hogy valamennyi esélye van erre, határozottan pusztán a 7%. 60% nem hiszi, hogy esélye lenne a befolyásra, és súlyos figyelmeztetés, hogy a válaszadók 24%-a ezt egyenesen kizártnak tartja.

(Az elmúlt évben egy nagyobb szabású közösségi fejlesztőprogram keretében egyebek között a társadalmi tőke kérdéseit is kutattuk két településen. Ezeken a helyeken is feltettük ezt az utóbbi kérdést, s az egyik helyen, egy 1000 lakos körüli észak-magyarországi bányászfaluban igen magas, 89% volt azok aránya, akik nem hittek a saját befolyásuk esélyében, egy 5 ezres lélekszámú alföldi településen ugyanez az arány 58%-os, tehát a mostani országos felmérésünkhöz hasonló volt.)

Ennek az összefoglalónak nem célja annak kifejtése, hogy miképpen változtathatnánk ezen a helyzeten, és milyen eséllyel. Az mindenesetre leszögezhető, hogy a demokrácia kilátásai az utolsó két elemzett kérdésben, különösen a legutolsóban, lényegesen javíthatók lennének olyan programokkal, amelyek ezeknek a viszonyoknak a fejlesztését célozzák.

A közbizalom és az állampolgári aktivitás vizsgálatának utolsó kérdéseként azt tudakoltuk, hogy az elmúlt 12 hónapban tettek-e a válaszolók olyan lépéseket, amelyek valamiféle állásfoglalást, kezdeményezést, esetleg más tevőleges véleménynyilvánítást hordoztak közösségi ügyekben. Ehhez hétféle tevékenységet soroltunk fel, azzal, hogy egyidejűleg többet is megjelölhetnek.

Ahogy az sejthető, a polgármesteri hivatalban jártak a legtöbben - több mint harmada a megkérdezetteknek -, és az önkormányzati képviselő felkeresése is elég gyakori, 23,4% volt. Alacsony azok aránya, akik országgyűlési képviselőhöz fordultak (7,1%) és kormányzati szintű hivatalban is kevesen jártak: mindössze 7,8%. A megkérdezettek 30,8%-a valamilyen nyilvános gyűlésen megjelent, elég magas arányban - 25%-ban - petíciót írtak alá. A tüntetésen való részvétel viszonylag alacsony (10,2%-os), de ez a három utóbbi aktivitási forma azt jelzi, hogy ismertté válnak az emberek előtt a társadalmi részvétel különféle technikái, formái, s lassan élni is kezdenek ezekkel. Ha aktív civil társadalmat szeretnénk, ezek a területek is a fejlesztés célpontjai lehetnek.

Az országos gyorsfelmérést összefoglalva úgy látjuk, hogy a közbizalom bizonyos elemei válságosan alacsony szinten vannak, míg más vonatkozásai, főként a helyi és belátható viszonylatokban, tehát a települési szinten, az önkormányzatiság tekintetében, hathatósabb változtatásra, fejlesztésre adhatnak lehetőséget. Az állampolgári aktivitás is a lokális dimenzióban ragadható meg erőteljesebben.

Ebből a vizsgálatból is és más közösségi programok tanulságaként is úgy gondoljuk, hogy a képviseleti demokrácia egyoldalú "kínálata" nem kedvez sem az állampolgári öntevékenységnek, sem a politikai szektor demokratikus működésmódja fejlődésének. Megerősödtek azok a tapasztalataink is, amelyek arra utalnak, hogy demokratikus átalakulást nem várhat a társadalom önmagában sem a választásoktól, sem a politikai pártoktól. Ezt a civil társadalomnak önmagának kell kiharcolnia napi részvétellel, nyomásgyakorlással, s annak különféle technikáival, valamint a civil közösségi elkötelezettség megerősítésével.

A felmérésben közreműködtek: Almásy Tamás, Ács Sándorné, Bazsó Gabriella, Babarczy Anna, Baróti Zoltánné, Bence Györgyné, Benedek Gabriella, Csóka János, Csobod Tibor, Dér Miklósné, Giczey Péter, Groska Éva, Gyertyánági Endre, Győri Jolanda, Hajnal Ágnes, József Róbert, Kelemen Árpád, Kovács Edit, Kresák Anna, Kriston Anita, Kuthi Adrienn, Molnár Aranka, Németh Béláné, Nyers Györgyi, Pajer Ildikó, Peták Péter, Péterfi Ferenc, Pósfay Péter, Rendek Sándor, Ruskó Rita, Slézia Gabriella, Szabó Márta, Szilágyiné Alvarez Martinez Luz Ilia, B. Szolnoki Ildikó, Tanács Gábor, Temesi Csaba, Varga Matild, Varga Máté, Vercseg Ilona.

A szerző közösségfejlesztő, a Magyar Művelődési Intézet osztályvezetője és a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára.

Szerző: Péterfi Ferenc
Publikálás dátuma: 2005.11.09 17:22