A Keszthely- Hévíz Kistérségi Civil Egyeztető Fórum tisztújítása

A Keszthely- Hévíz Kistérségi Civil Egyeztető Fórum 2007. szeptember 21-én  a keszthelyi Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartotta tisztújítását.

A megjelentek érdekes előadásokat hallhattak Cservenka Dóra Veronikától a civil pályázati lehetőségekről, és Bubla Zoltántól, aki a kistérség  nemzetközi vonatkozású projektjeit mutatta be a megalakulástól fogva.

Ezt követően a tisztújításra került sor, hiszen az elnök írásban benyújtotta lemondását, és a vezetőség tagjait saját jelölő szervezetük vagy a fórum visszahívta feladatuktól.

A megjelentek a nyilvános jelölés után dr. Alföldi Zoltánt választották az új elnöknek, és Vozár Péternét a fórum delegáltjának illetve titkárának. A szervezet elnökhelyettesi teendőit továbbra is Tóth Imre látja el.

Az új  vezetés ígéretet tett arra, hogy mielőbb megalakítja a fórum munkacsoportjait, és tevékeny képviselője lesz a térség civil szervezeteinek.