 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Örök emlék: Márk (2006 március - 2006 október)
"Amikor megszülettél esett az eső,de nem az eső esett, hanem Isten sírt, mert elveszítette legkedvesebb angyalkáját!"  Születésed pillanatától fogva annyira különleges kisbaba voltál, és oly sok örömünk telt benned. Mintha csak tegnap láttam volna aprócska arcodból felém ragyogni az első mosolyt. Nagyon várt baba voltál, könnyű terhesség, normális szülés minden úgy haladt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Sajnos pár hetes korodra kiderült, hogy beteg vagy. Elkezdődött a tortúra: kórházba járás, vérvétel és rengeteg különböző vizsgálat. Másfél hónapos voltál, mikor megállapították, hogy óriássejtes hepatitised van. Megnyugtattak minket, hogy ezt idővel kinövöd, csak tartsuk be az utasításokat. A következő controll vizsgálaton közölték, hogy az eredmények rosszabbak lettek, ezért Budapestre irányítottak tovább. Ettől a pillanattól kezdve kezdődött igazán a neheze. Hetekig tartó vizsgálatok, szenvedések után jött az újabb diagnózis: Ismeretlen eredetű májbetegség, ami olyan súlyos, hogy májátültetésre lesz szükséged - mondták. Életemben először lett úrrá rajtam a félelem, mert szembesültem a ténnyel, hogy a "Természet" halálra ítélt. Megkezdődött a versenyfutás az idővel. Te kicsi Márk nap mint nap megtanítottál küzdeni a betegség ellen. Szemedben mindig ott csillog a remény és a szeretet lángja. Valahányszor elsírtam magam rád néztem, és megláttam drága arcocskádat, mely tele volt élni akarással, és ilyenkor én is felnevettem. Hosszú várakozás után 2006. október 9-én (aznap lettél 7 hónapos) elindultunk a gyógyulás reményében Hamburgba. Másnap az intenzív osztályra kerültél, és kicsi szemeidet többé már nem nyitottad ki.  Májkómába estél, veseműködésed leállt és vérmérgezésed lett. Ott álltunk kicsi ágyad mellett, és fogtuk kezecskéidet mikor október 12-én este 20 óra 45-kor angyalkává változtál. Különleges emberke voltál, mert pici kis életed alatt a lehető legtöbbet adtad magadból. Hisz két hónaposan kibújt az első fogacskád, és betegséged ellenére nagyon ügyes és okos baba voltál. Te magad voltál a szeretet és a kedvesség. Számunkra öröm volt veled az élet. Köszönjük neked, hogy megszülettél,és hogy végig bátor, ügyes és kitartó voltál a betegség alatt. Köszönjük, hogy megtanítottál minlet küzdeni,és hogy büszkék lehetünk arra, hogy a szüleid lehettünk.  "Sírodra vitt virág - ez minden, amit még adhatok neked?! Sírodra vitt virág - ez minden, ami az együtt töltött hónapokból megmaradt nekem? Régmúlt órák emléke s egy fénykép, amelyen rám nevetsz - ez minden, ami maradt nekem? Sem! Ez nem lehet minden. Több az, mint csak, sírodra vitt virág! Itt van a reménység és az erő, amit még adhatok neked. Itt vannak a gondolataim, az emlékeim, melyek a tieid ameddig csak lélegzek és érzek."  Az én legboldogabb napom Csütörtök délután volt és apukám kocsival értem jött az iskolába. Más után indultunk hazafelé. Megkérdeztem tőle miért megyünk más irányba, de ő csak annyit válaszolt, meglepetés. Pár perc mulva megérkeztünk egy hatalmas épülethez. Bementünk, és sok lépcsőn felmentünk a második emeletre. Ott apu becsöngetett, és anyut kérte, jöjjön ki. Anyukám a karján a kistestvéremmel jött felénk. Nagyon örültem a babának. Olyan picike volt, hogy alig hittem a szememnek. Márk lett a neve, amit közösen találtunk ki a szüleimmel. Ez volt életem legboldogabb napja, mert nagyon vágytam már egy öcsire. Írta: Boldizsár Máté (testvéred) 7. osztályos tanuló Egy verssel búcsúzunk: minden kedves beteg gyermeknek és családtagjainak küldjük sok-sok szeretettel! A kicsi Márk és szülei Hogyan maradjunk állhatatosak minden változásban Az élet nehéz. Megkerülhetetlenül. Néha olyan dolgokat taszít utunkba, amit nem érdemlünk, s talán nem is értünk igazán. Mindegy azonban, mennyire sebzi meg szívünket, meg kell találnunk hitünket akkor is, ha nincs mit megértenünk. El kell fogadnunk a körülményeket, s bátran azokra támaszkodni, akik ekkor is mellettünk állnak. Nem baj, ha elszomorodunk, dühösek, zavarodottak vagyunk, vagy számtalan egyéb érzés rohan ránk ilyenkor. Senki sem várja tőlünk, hogy legyőzhetetlenek legyünk, senki sem kéri, hogy megunk oldjunk meg mindent. Támaszkodjunk hát másokra, hagyjuk, hogy gondoskodjanak rólunk, erre való a család s a barátok. Mindig csak egy lépést haladjunk előre, s meglátjuk majd, minden lépéssel könnyebb. Ilyenkor nehéz elképzelni, hogy egyszer minden visszazökken a megszokott kerékvágásba. S talán soha semmi nem lesz olyan, mint régen, de a változás az élet és a fejlődés szerves része. Elfogadni ezeket a változásokat bizony nem könnyű feladat. S végül, ami a legfontosabb ilyenkor, hinnünk kell, hogy az élet jobbra fordul, mert erősek vagyunk és különlegesek, s annyian állnak mellettünk, hogy végigsegítsenek a rögös úton. /Elle Mastro/ |
|
|
|