|
V. Babatalálkozó a Városi Rendezvénycsarnokban
2006. június 3. 18:56
Hatodik esztendeje működik városunkban a Pannon Reprodukciós Intézet, vagy ahogyan errefelé hívják- a PRI. Június 3- án, immár ötödik alkalommal hívta az intézmény babatalálkozóra azon szülőket, akik ennek az ún. lombikbébi- programnak köszönhetik a gyermekáldást.
A bevezető és köszöntő gondolatokat követően ezúttal is gazdag programkínálat várta az ország legkülönbözőbb pontjairól a Városi Rendezvénycsarnokba látogató több száz boldog apukát, anyukát és szemük fényét- a csodálatos kisgyermekeket.
Szavak helyett- beszéljenek a képek!
A barátságról- 18 évesen
2005. december 14. 23:48
Nem szeretnék családi reklámot, de úgy gondolom, hogy feltétlenül meg kell osztanom Önökkel végzős gimnazista leányom fogalmazását, amelyet a barátságról kellett írniuk. Önöknek mi lett volna a szubjektív véleményük.
|
Gyermekdélután Advent jegyében
2005. december 18. 18:39
A tapolcai Boldog Özséb Alapítvány szervezésében Adventi gyermekdélutánra került sor december 17- én a Nagyboldogasszony Általános Iskolában.
Újra itthon a szeretet tapolcai követe
2005. november 21. 22:07
Mint azt november 15- én megírtam a kedves olvasóknak- A szeretet erejével című cikkemben- Dr. Takáts Gizella útra kelt, hogy folytassa nemes küldetését, és adományokkal segítsen a határon túli rászorulókon.
|
|