"...tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok"
2010. április 14. 18:55
„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Mt 11:29)
A Biblia, ezen belül Jézus szavai, felszólítása a XXI. század emberét kellene, hogy mélyen megérintsék... de távolról sem ilyen egyszerű a történet.
Kevés azoknak a száma, akik emberek szeretnének maradni, ebben az embertelenségben.
Az alábbiakban Osho is véleményt alkot ártatlanságról, számító emberekről, a hatalomvágy lélek-deformáló erejéről...
Halál a síneken- avagy általánosabb törvényi megfogalmazás
2010. március 23. 18:44
2009. december 31- ig a vasúti átjáró előtt elhelyezett veszélyt jelző táblánál- lakott területen legfeljebb 30 km/h- ra, ezen kívül 40 km/h- ra kellett csökkenti a sebességet, majd így megközelíteni az átjárót.
Sajnos, 2010. január 1-je óta a sebességhatárt már nem jelölik, hanem a KRESZ 39. paragrafusának 1. bekezdése szerint: "A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A vasúti átjáró megközelítésekor, illetve a vasúti átjárón történő áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek."
A teret saját magunk számára hozhatjuk létre, ahol álmaink megvalósulnak
2010. február 5. 15:27
A szeretet és az intelligencia találkozása fontos elemei életünknek, különösen abban az esetben, ha nem szereznénk középszerűekké válni.
Mindkét dolog bennünk rejlik, de ki és milyen mértékben aknázza ki, az már egy külön történet. Van, aki az ego-nélküliség útját választja, amelyben mindkét tulajdonság aktív segítőtárssá válik, de a túltengő önbizalommal bírók- ők vannak többségben- soha nem fognak lelkileg kikristályosodni.
Osho ezt a történetet a költő, filozófus és misztikus példájával érzékelteti számunkra.
"Mindenki valaki másnak a helyén van, ebből ered a nagymértékű unintelligencia..."
2010. január 14. 21:46
Folytatom Osho: Intelligencia című művéből a mazsolázgatást... kiegészítve saját gondolataimmal. Az elismert indiai misztikus következő, górcső alá vett gondolatmenetében egy napjainkban szintén időszerű problémakörrel foglalkozik.
Személy szerint, több zsurnaliszta kollégához hasonlóan, én is csak így szoktam fogalmazni: nem megfelelő emberek, a nem megfelelő helyen...
"Ahogy a fény halványul,/száradnak a könnyek."
2009. november 1. 18:27
Szülőkre, testvérekre, rokonokra, ismerősökre, mártírokra és minden anyaföldben nyugvó vagy temetetlen embertársunkra emlékezünk.
Mindazokra, akik már nem élvezhetik a családi fészek melegét, a szeretet összetartó erejét, akiknek megszűnt a földi dimenzió...
Emlékezünk...ki- ki a maga módján. A temetőkben szeretteink sírjánál egy gyertyát vagy mécsest gyújtva...koszorúval, egy szál virággal.
Némán, felidézve egy kedves emléket.. vagy magunkban imát mormolva az elhunyt lelkének üdvösségért... vagy mindezt otthon cselekedve... miközben szemünkbe könnyet csal közben a fájó felismerés...
Nyugodjon békében minden elhunyt!!!
|
"Ne légy katolikus, és ne légy kommunista, légy csupán emberi lény"
2010. március 28. 20:58
Az ember a mindennapok sodrásában igyekszik egyensúlyban tartani úgy a testi, mint a lelki harmóniáját. Mindkettőhöz elengedhetetlen a szabadidő. Sajnos, rohanó világunkban, a fokozott terhek felvállalása mellett ebből van a legkevesebb, de ügyesen gazdálkodva az idővel megéri.
Jómagam is igyekszem szinten tartani fizikai állapotom, lelkiekben pedig- egyebek mellett- évek óta Osho, az indai misztikus segít eligazodni a szív útveszőiben, hogy rátaláljak arra az útra, amelynek segítségével szeretteim, barátaim, környezetem és a saját hasznomra tudjak válni.
Az ő eszmefuttatását adom közre az alábbiakban.
"Rendre pedig feltétlenül szükség van"
2010. március 3. 20:55
Az idei év a választások jegyében is telik. Ahogy azt a választópolgárok már megszokhatták, a kampányidőszak előtt, alatt és után is úgy érezzük egy pillanatra: rólunk szól ez a történet. Valóban! Egészen addig, amíg a jelöltek és pártok el nem érik céljaikat. Vannak győztesek és vesztesek is ebben a "harcban"... nevezhetjük annak, ugye, Kedves Olvasók?
Nem szeretnék politizálni- távol áll tőlem és nem értek hozzá. Pusztán magyar állampolgár vagyok, aki REND-re vágyik egy rendetlen országban.
Osho, a nagy indiai misztikus írása kis hazánkra is "ráhúzható"...
"A szívnek és az észnek azonban együtt kell működnie"
2010. január 16. 20:07
Rövidke földi pályafutásunk során, főleg öreg napjainkban, sokszor elgondolkodunk azon- vajon a fontos kérdésekben helyesen döntöttünk-e?
Ezekben az esetekben, amikor mérlegeltünk, vajon mire hallgatunk- szívünkre vagy eszünkre?
A két "út" nem mindig fut össze, sőt... van úgy, hogy egymásnak szöges ellentétei.
Kíváncsiak rá, India egyik legnevesebb bölcse-Osho- miképp vélekedik ebben a témában? Olvassák el az alábbiakban.
Mi lesz veled, MÁV?...avagy van-e fény az alagút végén?
2009. december 23. 21:23
Szollár Domokos kormányszóvivő egyik nyilatkozatában elhangzott, hogy mindenhol lesz közösségi közlekedés, csak ott, ahol bezárják a vonalakat, a vasúti t felváltja a közúti közlekedés.
A dolgozók miatt sem kell aggódnunk, mert belső átcsoportosítás alkalmazásával lettek, illetve lesznek áthelyezve országos vonalakra.
Néhány gondolat a fentiekről.
"Álmaimban Amerika visszainteget..."
2009. augusztus 29. 20:44
Munkám során sokszor utazom vonaton. Az esetek többségében olvasással töltöm az időt, amíg megérkezem a célállomásra. Ilyenkor sokféle emberrel találkozom és sok érdekes dolgot is hallok.
Talán etikátlannak tűnik, hogy "hallgatózom", de erről a dologról nem tehetek, hiszen füleimre még nem szereltem hangszigetelt ajtót. Jó! Feltalálták az MP3 lejátszót... de az meg elveszi a figyelmet az olvasástól.
Egy szó, mint száz... a közelmúltban kedves történetet hallottam két középkorú sportbaráttól, amit az alábbiakban megosztok Önökkel.
|