|
A béke és a tudomány szigeteként emlékezik a Szentágothai János által Pécsett 1946-ban létrehozott szellemi műhelyre az egykori tanítvány, Székely György akadémikus. Az elsősorban az agy szerkezetének kutatójaként ismertté vált idegtudós úgy látja: az MTA egykori elnökét az élet minden területén a tökéletes megoldások iránti igény és alaposság jellemezte.
"Mire való? Milyen szerepet tölt be?" – az egyetemi tanulmányait 1946-ban a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán megkezdő, majd 1952-ben ugyanott diplomázó Székely György szerint Szentágothai János szinte mindennel kapcsolatban feltette magának ezt a két kérdést. "Nagyon mélyen élt benne egyfajta kreatív kíváncsiság. Mindennek szerette volna megválaszolni az okát, legyen szó akár egy laboratóriumban vizsgált problémáról, akár egy kirándulás közben látott természeti jelenségről. Tudásánál csak a kíváncsisága volt nagyobb" – idézte fel Keresztury Dezső költő egy régi születésnapon elmondott köszöntő szavai segítségével az agykutató alakját a volt tanítvány, aki a negyvenes évek végétől már Szentágothai János munkatársaként dolgozott a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetében.
Székely György szerint a kérdések megválaszolása, a problémák minél tökéletesebb megoldása iránti igény nem csupán professzora tudományos tevékenységére volt jellemző. "Ugyanazzal az elszántsággal és a részletekre is kiterjedő, aprólékos türelemmel reparálta meg például a szétrobbant cserépkályhát is Pécsett a laboratóriumban, mint ahogyan agykutatóként dolgozott." Az akadémikus ennek a mindenre választ kereső, kreatív kíváncsiságnak tulajdonítja a neuroendokrinológia megszületését is. Mint mondja: abban, hogy a belső elválasztású mirigyek, az általuk termelt hormonok és az idegrendszer kapcsolatával foglalkozó tudományág megszületett, bölcsője pedig Pécsett ringott, meghatározó szerepe volt annak a kíváncsiságnak, amellyel Szentágothai János fordult a világ felé.
"Na, mit csinálsz, mivel foglalkozol éppen?" – Székely György szerint Szentágothai János naponta fordult ezzel a kérdéssel tanítványaihoz, de az élénk szakmai eszmecsere közepette ő maga is beszámolt éppen aktuális munkájáról. "Nagyon szeretett magyarázni. Sokszor ő maga is eközben értette meg pontosabban, jobban az adott kérdéskört." Az akadémikus olyan igazi csapatjátékosként jellemezte egykori tanárát, akinek a körülötte folyó pezsgés jelentette az ideális környezetet a munkához. Nem zavarta a zaj. Szobájának mindkét ajtaja folyamatosan nyitva állt. "Megtörtént, hogy egyszerre elhallgattunk és vártuk, hogy miként reagál. Egy kis idő múlva egyszerre csak megjelent az ajtóban. A csenddel ki lehetett hívni a szobájából" – illusztrálta a pécsi évek hangulatát egy jellemző epizóddal Székely György. Az agykutató szerint Szentágothai János meggyőződése volt, hogy a tisztességesen elvégzett munka, az arra szánt erőfeszítés előbb-utóbb megtérül. Sikerként azonban nem az elismerést élte meg, hanem azt, ha munkáját eredményesnek és hasznosnak láthatta.
|
