|
A volt hallgatók, oktatók intézményhez kötődését segíti a jövőben a Debreceni Egyetemen működő Alumni Központ.
Az alumni program célja, hogy összefogja a végzett hallgatókat és lehetőséget biztosítson a kapcsolattartásra, ezáltal nyomon tudják követni ismerőseik szakmai előrehaladását, pályafutását, valamint az egyetem oktatási, tudományos és szakmai munkáját egyaránt. Teret és lehetőséget biztosít az oktatókkal, dolgozókkal való találkozásra, kapcsolati tőke kialakítására. Az egyetem pedig információkat tud nyújtani az új oktatási programokról, tudományos eseményekről, kulturális rendezvényekről, segítséget adhat a végzett hallgatóknak szakmai és közösségi programok (pl. csoport- és évfolyam-találkozók) szervezéséhez, valamint támogatja az aktív szakmai és személyes kapcsolatteremtést a végzettek, a jelenlegi hallgatók, az oktatók és a munkáltatók között.
- Az angolszász országokban jól működő rendszer az alumni, amely Magyarországon még nem annyira elterjedt - mondta a programot ismertető július 12-i sajtótájékoztatón Fábián István. A rektor szerint a volt hallgatók igénylik, hogy nyomon kövessék, mi történik volt egyetemükön, az intézményt pedig segítheti kapcsolattartás a pályakövetésben.
- Ez a program a diófa neveléséhez hasonlítható: hosszú időnek kell eltelnie, mire az eredmény megmutatkozik - fogalmazott Rőfi Mónika, az Alumni Központ vezetője.
A Debreceni Egyetem törekszik arra, hogy a jelenlegi és végzett hallgatóit támogassa a karrierépítésben is. Ehhez tréningekkel, szakmai előadásokkal nyújt segítséget az ősszel induló Alumni Akadémia, álláskeresés terén pedig kapcsolódhatnak a DEÁK-hoz (Debreceni Egyetem Álláskeresők Klubja).
- Az egyetem Hallgatói Önkormányzata (DE HÖK) nem csak a jelenleg itt tanulókkal foglalkozik, fontos feladatának tekinti a kapcsolattartást az öregdiákokkal, ezért van helye az Alumni Központnak a hallgatói szolgáltatások rendszerében - hangsúlyozta Körösparti Péter DE HÖK elnök.
A nyári diplomaosztók alkalmából idén első alkalommal jelent meg a Debreceni Egyetem alumni magazinja, a DEja vu, amelynek elsődleges feladata, hogy bemutassa az elődök diákélete, hagyományai mellett a jelenlegi hallgatók kiemelkedő eredményeit, az egyetem legfontosabb eseményeit, tehát mindazt, ami egykor és ma történt az egyetemen. A folyóirat a tervek szerint évente két alkalommal jelenik meg.
A programhoz már eddig több mint 800-an csatlakoztak, amit azok is megtehetnek, akik felkeresik a központ standját július 25-29. között a Campus Fesztiválon.
Bővebb információ: www.alumni.unideb.hu.
(Az alumni szó jelentése öregdiák, a latin alumnus szó (hímnem, nőnemű alakja alumna) többes száma, tehát pontosabban öregdiákok. Ma már nemzetközileg ismert kifejezés mindazokra, akik egy adott iskolához, intézményhez, munkahelyhez, közösséghez tartoznak, tartoztak.)
|